HU EN
Főoldal Kiállítások Virtuális kiállítások Dobozi temető

Dobozi temető

Dobozi temető
A városi előkelőségek nyughelye

Debreceni temetők

Debrecen városa a története során összesen huszonegy temetőt használt, amelyek sorsa a történelem során igen változatosan és mozgalmasan alakult. Már időszámításunk előtt, a neolitikum és a rézkor idején temetkeztek Debrecen területén, mint ahogy a római időszakból és honfoglalás idejéből is maradtak fenn temetésre utaló leletek. A középkori temetőket a korabeli szokásoknak és vallási felfogásnak megfelelően a templomok körül hozták létre, amelyek az ősi városrészek központjában voltak találhatóak. 

 

 

A Dobozi temető

Debrecen egyik legrégibb temetőjét, a Czegléd utcai "nagytemetőt" idővel Dobozi temetőnek is emlegetni kezdték a debreceniek az ide eltemetett főbíró, Dobozi István után. A Dobozi (Dobozy) család a 15. század végén nyerte el a nemesi címet, több megyében is kiemelkedő szerepet töltöttek be. A források szerint a 17. század közepén költöztek Debrecenbe, ahol a kezdetektől fogva megbecsült tagjai voltak a helyi lakosság körében; a család férfi tagjait ugyanis több ízben megválasztották szenátornak és főbírónak. A família 1650 és 1710 között állt a város élén, épp a török fenyegetés, hódoltság korában, valamint a kuruc mozgalom idején kellett bizonyítani rátermettségüket, diplomáciai ügyességüket. Leghíresebb közülük Dobozi II. István volt, akit a legnagyobb debreceni főbíróként tart számon a városi emlékezet. 

A „nagytemetőt” a többi helyhez hasonlóan nem kerítették el, folyamatosan bővült területe. A 19. században már három résztemetőt különböztettek meg benne: a legnagyobb déli területe továbbra is Doboziként volt ismert, a keleti részt Rakovszkynak hívták az egykori főbíró után, míg északon a Csapó utcai helyezkedett el. A temetőket azonban nem gondozták, sok sír elpusztult az idők folyamán, amelynek köszönhetően leginkább 18. és 19. századi fejfák, valamint néhány sírkő maradt fenn.  1888-ban Debrecen vezetése végül bezárta a Dobozi temetőt. 

 

 

Bár 1893-ban megszületett a tanácsi határozat a Dobozi temető feltárásáról és a síremlékek megmentéséről, a kutatás csak 1907-ben valósult meg Zoltai Lajos múzeumi őr vezetésével, aki elsősorban Méliusz Juhász Péter sírját kívánta meglelni. A régészeti munkálatok viszont egészen az 1920-as évek végéig eltartottak, eleinte Zoltai Lajos, majd Sőregi János irányításával. Sőt mindeközben a debreceni polgárok is találtak igen értékes darabokat, amelyeket beadtak múzeumba – esetenként rendőrök közvetítésével, akik gyerekektől vették el a tárgyakat.

 

 

A 16–18. századi viseletről     

A sírokból a koporsómaradványok mellett számos öltözet, s foszlány, valamint ezen viseletekhez tartozó és azt kiegészítő tárgyak kerültek elő az ásatások során. Leginkább női és lány öltözetek maradványai, többek között párták, ingvállak, kötények, azok kiegészítői, azaz kapcsok, horgok és különféle szalagok maradtak fenn. Több esetben csupán csipkeszövetekből lehet következtetni az eredeti ruhadarabra. A férfi viselet darabjaiból leginkább süvegekre bukkantak szép számban, valamint különböző gombokra és díszítések töredékeire. 

 

 

A férfiak alapöltözete évszázadokon keresztül dolmányból, mentéből, nadrágból, süvegből és csizmából állt. Ezenkívül alsóruházatként inget, általában két darabot egymás fölött, viseltek. Az alsóbb egyszerű varrott vászoning volt, a felső ingnél jelentek meg különféle hímzések vagy csipkék. Ez utóbbiak ünnepi öltözetnek is számítottak, sokszor a menyasszony adta ajándékba, aki gyakran saját maga készítette a díszítéseket. Az ingre közvetlenül öltötték fel a dolmányt, amely egyszerű szabású, derékig egyenes, onnantól lefelé bővülő ruhadarab volt. Általában finom angliai posztóból varrták, a gazdagabbak körében olykor előfordult bársony-, illetve damasztdolmány is. A dolmány fölé mente került, amely nagyobb méretű, hosszabb és bővebb volt, mint egy dolmány, de hasonló textíliából állították elő. A két ruhadarab között díszítésben sem nagyon akadt különbség: mindkettőt egyaránt díszíthették fémszálas hímzéssel, csipkével és paszománnyal. A sujtásos zsinórozás többnyire a dolmányokra volt jellemző, leginkább az ujjakat és a gombsort díszítették ily módon. Általában kéket, zöldet, szürkét, feketét vagy azok valamelyik nem rikító árnyalatát viselték. A felsőruhák legdíszesebb elemeként a gombsor számított, sokszor ötvösök készítették művészi megformálással az arany-, ezüst vagy aranyozott ezüstgombokat. A gombok egykori jelentőségét jól jelzi az is, hogy az ötvösökön kívül külön mesterek, gombkötők is állítottak elő gombokat. 

 

/ckfinder/userfiles/files/Audioguide - Várostörténeti/KOWALSKY_dobozi_temeto_istvan_mente.mp3

A képre kattintva Kowalsky hangján hallgathatja meg Dobozi István mentéjének leírását.

 

https://www.derimuzeum.hu/galeria.php?id=10

A képre kattintva galéria jelenik meg

 

A női öltözék kora újkorban, akárcsak napjainkban, rendkívül változatos és színes volt a férfi viselethez képest. A temetőből csaknem sértetlenül került elő Dobozi Sára halotti viselete, aki a legnagyobb főbíró, Dobozi II. István fiatalon elhunyt leánya volt. Valószínűleg pestisben hunyt el, mint apja, s ezáltal egy sírba temették őket. Az ifjú lány ruházata nyomán megismerhető a nők alapvető öltözete. A korabeli hölgyek férfiakhoz hasonlóan két inget hordtak egymás fölött. Az alsóbb ing egyszerűbb, gyengébb minőségből készült, mint a felső. A felső ing finom gyolcsból, selyemből és más egyéb finom textíliából készítették, s fodrokkal, hímzésekkel, illetve csipkékkel díszítették. Leginkább a jól látható területeket ékesítették; ingaljhoz, ingujjhoz és nyakhoz rögzítették a különféle díszítéseket, fodrokat. A női viselet egyik legsokszínűbb darabja a váll volt, amely eleinte a szoknyához erősített felsőrészt jelentett, a mellet, a vállat és a derekat takarta elsősorban. Idővel különálló ruhadarabbá vált, amelyet ingvállnak, ismertebb nevén ruhaderéknek hívtak. Finom anyagból, többnyire bársonyból készült, és a legkülönbözőbb módon ékesítették arany- és ezüstszálakból vert csipkékkel, paszományszalagokkal. A szalaggal összeköthető vállak előnye az volt, hogy a viselő méretére lehetett igazítani. A pántlikákat finoman megmunkált kapcsokba és karikákba, olykor horgokba fűzték, amelyek többnyire nemesfémből, ritkábban vasból készültek. 

 

 

 

 

Szintén jellegzetes volt a női fejviselet: a lányok pártát, a férjezett asszonyok pedig főkötőt hordtak fejükön. A párta az egyik legnagyobb jelentőségű és értékű ruhadarabja volt a lányok életében, szó szerint koronaként viselték. A kora újkori párták karikapárták voltak, amelyek abroncsszerűen fogták át a lányok fejét, s jelképezték az ártatlanságot és tisztaságot. A fejdíszt ebben az időszakban elsősorban igaz- és üveggyöngyökkel ékesítették, emellett ékkövekkel, zománcokkal és nemesfém boglárokkal is kirakhatták. Dobozi Sára gyöngyös pártáján öt egyforma, kék zománccal díszített  aranyboglár látható, amelyek rózsa alakú foglalatában rubintkövek vannak. A gazdagság a pártát összefogó szalagokon és pántlikákon is megjelenhetett: aranypaszományok, aranycsipkék és selyemkelmék egészíthették ki a fejék felső részét. A lánykori viseletet a főkötő váltotta fel, amely szintén drága anyagból készült. Főként nemesfémszálas csipkével díszítették, vagy teljes mértékben abból készítették. 

 

/ckfinder/userfiles/files/Audioguide - Várostörténeti/VRANYECZ ARTUR dobozi_temeto_sara_gyongyos_parta.mp3

A képre kattintva Vranyecz Artúr hangján hallgathatja meg Dobozi Sára pártájának leírását.

 

https://www.derimuzeum.hu/galeria.php?id=10

 

https://www.derimuzeum.hu/galeria.php?id=10

A képekre kattintva galéria jelenik meg

 

Az alábbi 16. század végi női ruhaderék restaurálásáról egy rövid szakmai beszámolót is olvashatnak.

 

 

https://www.derimuzeum.hu/galeria.php?id=10

A képre kattintva galéria jelenik meg

 

A sírokból számtalan öltözeti ékszer került elő, amely a debreceni ötvösművészet magas színvonalát bizonyítja. A legkedveltebbek az arany- és aranyozott ezüstgyűrűk voltak, amelyeket különféle ékkövekkel, általában hegyi kristállyal és türkizkővel díszítettek, de nem voltak ritkák a gyémántköves foglalatok sem. Ezenkívül különféle zománcozással és véséssel reneszánsz, olykor barokkos motívumokat készítettek az ötvösök. A férfiak körében gyakori kiegészítőnek számított a pecsételőgyűrű. A fülbevaló nem volt elterjedt a kora újkori Debrecenben, a Dobozi temető feltárása során is csak egyetlen egy pár fülbevalót találtak. A fülönfüggő Dobozi Sáráé volt, aranyozott ezüstből készült, s a többi ékszerhez hasonlóan zománcozott. A drágaköves foglalatból kinyúló sugárszerű fekete zománcos szárak végén fehér gyöngyök láthatóak, amelyek a pártában is feltűnnek.

 

 

 

A debreceni temetőkről, a Dobozi családról és a 16–17. századi viseletekről Váradi Katalin írásából tájékozódhatnak bővebben.

 

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
900 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
3500 Ft/ Család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
300 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
1.100 Ft/család
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
5000 Ft/Csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu