Képtörténetek a Fotótárból – Erkel Debrecenben
Szöveg: Szabó Anna Viola
Képek: Ismeretlen fényképész
Digitális utómunka, szerkesztés: Lukács Tihamér
1868. szeptember 18–21. között Debrecen városában rendezték meg a IV. Országos Dalárünnepélyt, amely nagyszabású eseményen részt vett a magyar zenei élet színe-java. E néhány napra egyszerre Debrecen vált a zenészvilág központjává, olyannyira, hogy egy korabeli tudósító szerencsésnek tartja, hogy a Nemzeti Színház „elkívánt, de el nem eresztett” zenekara a fővárosban maradt, mert így Pest nem maradt teljesen dal nélkül.
A dalárdamozgalom, amely a nemzeti zene égisze alatt igyekezett nemzeti egységet teremteni, ebben az időben borult virágba, a kiegyezés friss élménye pedig felszabadítólag hatott a hazafiságukat nyilvánosan megénekelni vágyókra.
A dalárdisták, zenészek, énekesnők, írók, újságírók és rajzolók, fellépők és vendégek többsége szeptember 18-án érkezett. Délben futott be a debreceni indóházba a Kassáról, délután az Aradról és Pestről indult vonat, amelyek szokatlanul hosszúak voltak s Debrecen közelében, egy szemlélő szerint, már „majdnem beláthatlan vonattá hosszabbodtak”, hiszen minden állomáson új dalárda (Ceglédnél állítólag „öt zászlóalj”) kocsija csatlakozott a fellobogózott, énekléstől hangos szerelvényhez.
A Nemzeti Színház zenekarának karmestere, Erkel Ferenc, már előző nap megérkezett Sándor fia társaságában, „hogy előintézkedéseket tegyen”. Szállásuk a Cegléd utcán, nemes Kis Orbán János bőrkereskedő házában volt.
Másnap reggel fél 9-től a dalárok a Nagytemplom előtt gyülekeztek, hogy 9 órakor megkezdjék a majd közösen éneklendő művek összpróbáját, zenekísérettel, közönség jelenlétében, amely ily módon már előünnepélynek is beillett. A templomban „a dalárok különféle hangfokozataik szerint ülve, egyesülten zengték el a nagy dalárversenyen előadandó nagy együtteseket, Erkel Ferencz főzeneigazgató és most már az Országos Daláregyesület főkarnagya vezénylete alatt [amely tisztségre ekkor, Debrecenben választották meg]. Erkelt a dalárok lelkesült éljenekkel üdvözölték és a próba sikerrel ment véghez, mert a dalárok az összelőadásra szánt műveket szorgalommal tanulták be. Itt csak ügyes vezényletre volt szükség és a Hunyadi László szerzője hivatott vezénybottal foglalta el helyét. A nagy református templom falai soha ily magasztos zengzetnek nem voltak tanúi. Az egyesült dalárdák Erkel Hymnusát, a Szózatot, Mosonyi [ez alkalomra írt] Szentelt hantok, és Lachner Harczos imája czímű szerzeményeit adták elő. A két első művet ismeri s már többször zengte el az ország; a két utóbbi szerzemény szép harmóniával, változatos rytmikával, fokozott s az igénybe vett hangok és fúhangszerek szövedékén át érdekesen fejlesztett dallammal nyilvánul. Mosonyi szerzeményéhez Kоmócsу József szolgáltatta a költeményt.”
Ugyanaznap este Erkel dirigált a színházban tartott hangversenyen is, majd vasárnap a Cegléd utca végén felállított csarnok deszkaboltozata alatt megrendezett dalárversenyen szintén az ő vezényletével csendültek fel a templomban próbált közös énekszámok. Az ünnepélyen összesen 845 dalárdista vett rész, akik az eseményt berekesztő Szózatot a mintegy 6000 főnyi hallgatósággal együtt énekelték.
Távozás előtt többen lefényképeztették magukat, így maga Erkel is ellátogatott az útba eső, mert szintén a Cegléd utcában található Gondy és Egey fényirdába (ahol ráadásul pesti dalárok voltak elszállásolva), s ott portré készült róla.
1952. február közepén a MAFILM Gyarmat utcai műtermében elkezdték forgatni az Erkel életéről szóló játékfilmet, Keleti Márton rendezésében. A magyar filmgyártás szovjet típusú átalakításának költséget és munkát nem ismerő lendületével rögtön három nagy, „haladó hagyományainkat” bemutató életrajzi mű munkáiba kezdtek bele párhuzamosan, az Erkel mellett a Semmelweis és a Petőfi és Bem című filmen dolgoztak, ez utóbbi majd Föltámadott a tenger címen kerül a mozikba.
A korábban néhány hét alatt lezajló forgatási munka az Erkel esetében a látványos operajelenetek felvétele valamint a számtalan ideológiai szempontú átírás, vágás és pótforgatás miatt július elejéig elhúzódott, amikor aztán gyorsan véglegesre kellett vágni, hogy a hónap végén be lehessen mutatni Karlovy Varyban, ahol annak rendje és módja szerint megnyerte a zenés filmeknek járó díjat.
Az Erkel forgatókönyve, amely elsősorban Thurzó Gábor munkája (mert az első változatot író, a régi iskolán nevelkedett Békeffi Istvánnak a karakter embervoltát sokoldalúan árnyaló anekdotáit gyorsan kihúzták), meglehetősen didaktikusan, ellenpontos szerkezetben építi fel a történetet. Gondosan kiválogatja Erkel életéből azokat a mozzanatokat, amelyeket művei hajtóerejének lehet beállítani (felülemelkedve a hétköznapokon, mint Bánk bán, aki „zokog, de szolgálja népe szent javát”), s így, a személyes élmény és az annak nyomán megszülető mű szekvenciáit váltogatva és párhuzamba állítva lépeget előre, az életmű csúcsaként értelmezett, mert a nép hangját megszólaltató Dózsa György című opera megszületéséig. E munka során, figyelmen kívül hagyták mind a történelmi tényeket, mind az időfaktort, hiszen semmi sem úgy és semmi sem akkor történt, mint azt a film állítja, de csak így lehetett felépíteni a folyton gáncsolt, szerény, de forradalmi lelkületű hőst, aki „hangot adva a némáknak”, kora eszméit szólaltatta meg, aki műveit azoknak írta, „akik egyaránt érzékenyek a zenére és az igazságra”.
Ezt a közönséget Erkel a „munkásokban” a dalegyletek tagjaiban találja meg – az ifjabb Erkelek a filmben az óbudai hajógyárban alapítanak dalárdát – és a záróképben ennek a lelkes tömegnek vezényli boldogan és bizakodva a Himnuszt, „a munkás dalegyletek 1868-as debreceni seregszemléjén”.
Ha a tényeket és összefüggéseket meglehetősen nagyvonalúan kezelte is, a helyszín úgy tűnik, fontos lehetett, mert az Erkel stábja 1952. június 14-én levonult Debrecenbe, hogy a dalárünnepély jelenetét a Nagytemplom, mint Debrecen szimbolikus képe előtt vegye fel. Miután egyetlen, történetiségéből kiragadott jelenetről volt szó, nem lehetett, a valóságnak megfelelően, bent a templomban forgatni, a helyszínnek felismerhetőnek kellett lennie. És bár a Nagytemplomot éppúgy fel lehetett volna építeni kulisszaként a filmgyárban, mint a régi Nemzeti Színház nézőterét – a filmnek Fábri Zoltán volt a díszlettervezője – így valószínűleg olcsóbb és főleg sokkal gyorsabb volt.
A megfelelő forgatási helyszínt május 27-én választotta ki a városba érkező rendező és Eiben István operatőr, majd a műszak a forgatás előtt egy héttel megkezdte az előkészítést. „A Nagytemplom előtti teret a korabeli időknek megfelelően alakították át. Átfestették a templom falát és a bejárati ajtók díszes keretét. Szombaton délre már leásták a templomnál a nyolc hatalmas zászlórudat és elkészült az emelvény is, amelyről a múlt században Erkel vezényelte a többszáztagú kórusnak a Himnuszt. A templom előtti teret is »újrakövezték«. Ezt úgy oldották meg, hogy az aszfaltra fekete festékkel vonalkákat húztak. A filmen a tér így kockakövesnek tűnik majd. Szombaton délután kezdték meg a templom környékén a villanyvezetékek leszerelését, a villamossíneket pedig úgy tüntetik el, hogy a felvételnél szereplő statiszták mindig eltakarják majd azokat. A hatalmas villanyoszlopokat zöld faágakkal vonják be és zászló leng majd rajtuk. Ez azt a látszatot kelti majd a filmen, mintha a dalosünnepélyre készítették volna azokat. Az üzletek jelenlegi cégtáblái helyére régimódi, cifrabetűkkel írt cégtáblák kerülnek. A vasredőnyöket is felhúzzák, hisz az akkori időben, amikor a film játszódik, ilyenek nem voltak.” Összesen 15 táblát szereltek fel. Az egyik üzlet kirakata felett ez olvasható: „Janzsó Ignácz szagosvizek, szépítő kenőcsök és szappanok, a másikon: Kendeffi Sámuel lottókereskedése — minden országos lottó kapható, míg távolabb Bogáti Vencel csipkeverő és Csécsi Gábor szűrszabó mester” cégtáblája látható. A forgatás idejére ígéretet kaptak a villamosközlekedés leállítására is a Városházától a Kálvin térig.
A június 15-én, vasárnap délelőtt lezajló filmfelvételen „közel 300 statiszta szerepelt, akik a Debrecenbe sereglő dalárdistákat személyesítették meg. Zászlók alatt, régi öltözékben, magyaros ruhákban, sujtásos mentékben, a nők pedig földig érő díszes ruhákban vonultak a térre. A nagy tömeget megmozgató jelenet statisztái a debreceni Csokonai Színház művészei, a debreceni Sztanyiszlavszkij munkásstúdió, üzemi kultúrcsoportok és a honvédség tagjai voltak. Néhány Debrecen környéki termelőszövetkezeti csoportból szekerekkel is bejöttek dolgozó parasztok, akik szinten a dalárünnepélyre érkezett egykori embereket alakítottak. A bánki Haladás Tszcs-ből a 61 éves Kiss István munkacsapatvezető is szerepel a film tömegjelenetében. »Még nem láttam filmezést – mondotta – és örülök annak, hogy amikor életemben először ilyennek tanúja lehetek, magam is részt veszek a mi Erkel Ferencünk életét megörökítő filmben.«”
Nos, ha Kiss István vagy bárki más a tömegből azért nézte volna meg a filmet, hogy magát viszontlássa, csalódnia kellett. A debreceni jelenet a film legvégén, éppen csak a Himnusz eléneklésének idejére szorítkozik, a többit kivágták, így szinte semmi nem látható az Erkelt játszó Pécsi Sándor közelijén kívül. Sőt, ha figyelmesen szemléljük, az is látszik, hogy még az éneklő tömeg képe sem a debreceni felvétel, hanem a három héttel későbbi pótforgatáson a budai Várban felvett hasonló dalárdajelenettel van helyettesítve: az eredetileg két különböző dalárdás szekvenciát összevonták. Akármilyen fontos is volt a mondanivaló megerősítése szempontjából a jelenet, túl hosszú volt, így csakúgy mennie kellett, mint a júliusban, a Börzsönyben, ezerötszáz statisztával, lovakkal, ökrös szekerekkel és a kardos-lándzsás Simándy Józseffel, mint Dózsa Györggyel felvett parasztforradalom jeleneteinek, amelyek nyomtalanul eltűntek a filmből, jóllehet eredetileg ezt tekintették az ideológiai tartalom legfőbb hordozójának.
A debreceni forgatás és a kivágott jelenet emlékét a Déri Múzeum Fotótárában található, ismeretlen fényképész által készített, 30 darabból álló negatívsor őrizte meg.
Felhasznált források
– A korabeli napilapok tudósításai:
1868: Politikai Újdonságok, Magyarország és a Nagyvilág, Fővárosi Lapok, Zenészeti Lapok
1952: Magyar Nemzet, Népszabadság, Esti Budapest, Szabad Ifjúság, Hajdú-bihari Néplap
– Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. A magyar játékfilm története 1945-1953. Budapest, 1992.
– Castiglione Henrik – Székely Sándor: Filmlexikon. Budapest, é. n. [1942] https://www.hangosfilm.hu
STÁB (német) = „Gyártási vezérkar. A gyártandó film művészi, technikai és kereskedelmi vezetői.” |
RENDEZŐ = „A játékfilm gyártásának legfelsőbb művészi intézője. A filmgyártás sok irányba szétágazó művészi és technikai szálai mind a rendező kezében futnak össze. Mint karnagy a zenekart, úgy a rendező vezeti, irányítja a gyártás teljes menetét. A színészi játék stílusára, az operatőr világítási munkájának egységességére vigyáz. A díszlettervezést, a zenét a darab témájához simítja, környezetet, alakokat teremt a témának megfelelően. A rendezőtől függ a téma dramaturgiai előnyeinek fokozottabb kidomborítása vagy fogyatékosságainak felismerése és helyesbítése. Ezek mellett mégis a legfontosabb feladata a mindenkori téma minél tökéletesebb képszerű megoldása.” A Filmlexikon címszóírója nem tudhatta, hogy tíz év múlva a fenti meghatározáshoz külön alpontot írhatott volna RENDEZŐ AZ ÖTVENES ÉVEKBEN címmel, amikor a rendező felelőssége szinte kizárólag a technikai megvalósítás minőségére korlátozódott, hiszen minden más a kultúrpolitikusok irányította dramaturgiai tanács ideológiai felügyelete alatt állt, így a dramaturgiai előnyök és hátrányok felismerése is. |
Keleti Márton (1905–1973) 1937-ben kezdte filmrendezői pályáját, s két év alatt, amíg a zsidótörvénynek meg nem fosztották állásától, kilenc önálló filmet rendezett; 1945-ben viszont rögtön munkába állt: ő rendezhette az első filmet a békében, s haláláig még negyvenkettőt, minden műfajban, legyen az termelési film, vígjáték, kosztümös dráma vagy szatíra. Nevéhez a magyar filmtörténet olyan emblematikus alkotásai fűződnek, mint a Mágnás Miska, A csodacsatár, a Hattyúdal vagy A tizedes meg a többiek – és persze az Erkel, az első magyar „operafilm”.
OPERATŐR = „A film fényképésze, a filmrendező legfontosabb munkatársa. Az a filmtechnikus, aki a film rendezője által előírt jeleneteket fototechnikai szempontból beállítja, bevilágítja és a felvételt eszközli.” |
Eiben István (1902–1958) gyerekként kezdte pályáját, még a némafilmnél, híradóasszisztensként, de már 1919-ben önálló operatőr. Haláláig dolgozott, tanított, 150 magyar filmet fényképezett. Az Erkel volt a 142-dik.
FAHRT (német) = „Kocsizás. A filmfelvétel olyan megoldási módja, amelynél a felvevőgép az állvánnyal együtt előre meghatározott útvonalon folyamatos mozgást végez. Fahrtról beszélünk akkor, amikor a felvevőgép a felveendő tárgy előtt halad, vagy követi a mozgó felvételi tárgyat és végül amikor a felvevőgép és a felvétel tárgya egymás mellett halad.”
FAHRTSTATÍV (német) = „Görkocsi. Filmfelvételeknél alkalmazott, kerekeken gördülő jármű. Van gumikerekű, síneken gördülő, motorhajtásos, emberi erővel irányítható. A kocsira helyezett felvevőgéppel a lassú mozgású személyt vagy tárgyat állandóan követve ugyanazon közelségben fényképezzük.” |
KAMERA (német) = „Filmfelvevőgép. Lényegében fényképezőgép, amelyben a negatív filmszalagot egy mozgató szerkezet az objektív mögött, ugrásszerűen továbbítja. A hangos filmfelvevőgép hangfogó-burkolattal körülvett, teljesen zajtalan járású felvevőgép, amely hanggal egyidejű képfelvételek készítésére alkalmas. Ezeket a kamerákat a hangfelvevőgépekkel szinkronmotor köti össze.” |
SEGÉDOPERATŐR = „Az operatőr segítő munkatársa. Feladata a felvevőgép karbantartása és annak üzemi előkészítése; a felvételnél a tárgytávolság mérése és az objektívélesség beállítása.”
VILÁGOSÍTÓ = „Az a műszaki szakember, aki a műtermekben a filmfelvételeknél a fényszórókat és az egyéb műtermi világítási berendezéseket kezeli”, az operatőrrel közvetlen munkakapcsolatban áll. |
GYÁRTÁSVEZETŐ = „Egy-egy film gyártásának megszervezője. A gyártandó film anyagi és üzleti alapját teremti meg s annak legfőbb őre, irányítója marad a befejezésig.” |
SEGÉDRENDEZŐ = „A rendező közvetlen munkatársa. A főrendező egy-egy átfogó utasítását felbontva továbbítja a kivitelező munkatársakig, s a kivitelezésnél ellenőrzi a végrehajtott művészi és technikai munkát. Ő az őre annak, hogy egy-egy jelenet mozdulatban, kellékben stb. a megelőző vagy közvetlen következő jelenethez kapcsolódjék.” |
CSAPPANTÓ = „A filmfelvételnél használt jelenetjelző tábla, melyre a jelenet és beállítás számát, a felvétel idejét (nappal, éjjel) az operatőr és rendező nevét, a film címét írják fel, és minden jelenet felvételénél a jelenet első kockáira fényképezik. A jelzőtábla felső része összecsukható; hirtelen csukásnál keletkező csattanó hang révén a kép és hang egyidejűsítésére szolgál.” |
„Szabadtéri hangfelvételnél nincs a műtermire jellemző utórezgés, mert általában nincs visszaverő felület. Nincs mód arra, hogy változtassák a hang csengését, ezért csak arra ügyelnek, hogy a mikrofon a legmegfelelőbb helyre kerüljön.” (Lohr Ferenc) Az Erkel hangmérnöke Rónai Gyula (1912-1976) hangmester volt, aki 1937-ben kezdett pályája során 90 magyar filmben dolgozott – de őt, noha biztosan jelen volt a debreceni forgatáson is, nem sikerült azonosítani a képeken.
HANGMÉRNÖK = „Az a technikai szakember, aki a hangfelvételeket eszközli, irányítja, a felvételek alatt a hangot ellenőrzi, a mikrofonokon át jövő hangrezgéseket a kellő erősségre hangolja át, a több mikrofonon át a keverőgéphez jutó hangrezgéseket keveri.” |
DERÍTŐLAP = „Szabadtéri filmfelvételeknél alkalmazott fehérre festett, aranyozott vagy ezüstözött nagy fafelületek, amelyek a napfénynek a szereplő arcára való irányítására, bederítésére szolgálnak.” |
A debreceni forgatáson az Erkelt játszó Pécsi Sándor mellett Liszt Ferenc alakítója, Darvas Iván, valamint Görbe János is részt vett, akinek szerepe ismeretlen, tekintve, hogy az elkészült filmből teljesen hiányzik. Az itt látható jelenet során Liszt a többiekkel együtt megtapsolja Erkelt, kezet szorít vele majd átöleli, illetve vezénylés közben mögötte ül vagy mellette áll. Az öreg Liszt alakjának megjelenését a filmnek ezen a pontján azonban a végső vágáskor erőltetettnek ítélték és kidobták. A képeken a bal sarokban Keleti Márton rendező látszik, a kamera leple alatt Eiben István, a jobb sarokban valaki fénymérővel.
Képtörténetek a Fotótárból sorozatunk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatja.
