Amióta felegyenesedett és két lábon jár az ember, valamint a létfenntartásáról gondoskodik, szüksége van futásra, koncentrált mozgásra és olyan technikai elemekre, amiknek a variálásával Franciaországban, a 90-es években parkour néven, egy extrém sportot is kitaláltak.
A játék ősét először egy Georges Hébert nevű francia katona írta le, aki az első világháború alatt, afrikai bennszülötteket megfigyelve jött arra rá, hogy a törzsi szinten élők mozgáskultúrája ősidők óta mit sem változott. Hogy, fennmaradásukért hajlékonynak, fürgének, kellőképpen bátornak, kitartónak kell lenniük, jeleskedniük kell futásban, és egy bizonyos szintű fizikai adottság és felkészültség sem árt. Megfigyelését gyakorlatba is átültette. Létrehozta filozófiai alapú mozgásrendszerét, a „Natural Method-ot”, aminek urbán változatát 70 évvel később a francia David Belle társaival fejlesztett tovább. Davidról már a középiskolában kiderült, hogy kitartóan fut, ügyesen mászik, és a harcművészetekben sem utolsó. Tizenhét évesen abbahagyta az iskolát, és pár barátjával Yamakasi (afrikai törzsi nyelven kitartást jelent) néven, parkour bandát alapított. A l'art du déplacement (a mozgás művészete) lényege, hogy a sportoló az útjába kerülő akadályokat, nagy technikai tudással: ugrásokkal és akrobatikus mozdulatokkal győzze le.
Vásárhelyi Zsolt: Yamakasi, 2007. Video (5’57”) Déri Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény. A Nemzeti kulturális Alap támogatásával 2011-ben.
Vásárhelyi Zsolt Debrecenben született, Berlinben élő médiaművész ebből a szubkulturális előképből indult ki, amikor elkészítette „Yamakasi” (2007) című videomunkáját. A néhány perces film a játékfilmes narratíva eszközével él, annak a legegyszerűbb képletével. Időben kronologikusan fűz össze egy folyamatos mozgássort, a beállításokból jelenetet, melyben különböző nézőpontokat kapcsol össze időben folyamatos egységgé, a jelenetekből pedig a térbeli „ugrásokat” összekötő történetté. A film elbeszélését követve eleinte úgy tűnik, hogy a főszereplő egy hegymászó vagy yamakasi, aki megfeszített és koncentrált mozgással egy sziklát próbál megmászni. Ahogy azonban egyre jobban kitágul a kamera perspektívája, úgy jövünk rá szép fokozatosan, hogy sem hegyről nincs szó, sem a szó fizikai értelmében vett megmászásról. A mászó az urbánus térben, annak is a szó szoros értelmében vett legalján, járdákon kúszik, a város kitüremkedéseibe kapaszkodva húzza-vonszolja magát előre, miközben járókelők közönyösen mennek el mellette, járművek száguldanak el körülötte. A valós városi környezet 90 fokkal elforgatva, falként jelenik meg előttünk, melyen a főszereplő minden erejével és technikai tudásával, száz százalékosan a feladatra összpontosítva halad felfelé. A küzdelmes és lassú előrejutás társadalmi léptékben szinte mérhetetlen teljesítményt jelent. Az egyén szempontjából azonban egészen mást: belső motivációból származó tudatos kapcsolatteremtés ez a környezettel és az énnel. A figyelem és erőfeszítés, a pszichikus mozgás művészete.
Szoboszlai Lilla
Első megjelenés 2020. december 27-én a Déri Múzeum Hírei között. Link