Benczúr Gyula festészetében jellegzetes tematikus csoportot alkotnak az amorettes kompozíciók. Az ezeken ábrázolt pufók, gyermekded figurák az antik Erósznak (Ámornak) leszármazottai, s olykor hétköznapi, zsánerszerű jeleneteken tűnnek fel. A tematikai csoport legszebb darabjai az 1890-es években születtek. E sajátos alkotások létrejöttét Bellák Gábor, a művész monográfusa két tényezővel magyarázza:
„Benczúr 1890-ben veszítette el első feleségét, kinek halála nagyon megviselte őt. Ezek a furcsa égi és földi angyalszerű lények bizonyára vigaszt jelentettek neki mély gyászában.”
A másik okot a nagyszámú portrémegrendelésben látta. Egy idő után a már monotonná vált arcképfestészet folyamatát szakította meg egy-egy kedves pufók gyermekalak megformálásával. A Déri gyűjteményben két, e tematikai csoportba sorolható festmény is található. Ebből egy látható az állandó kiállításban, Hamvazó szerda címmel. A festményen szárnyas angyalkák és patás kis Faun-figurák fogják közre a Szerelem bolondja címet is viselő bánatos bohóc alakját.
A szamárháton baktató, csalódott szerelmes bolond a karnevál végét követő kijózanodás megtestesítője. A láthatatlan, vidám, földöntúli gyermekek pajkos körtánca a minden bánaton diadalmaskodó életöröm kifejeződése.
Fodor Éva Irén