Képtörténetek a Fotótárból – Dézsi Lajos amateur

Szöveg: Szabó Anna Viola

Kép: Dézsi Lajos (Déri Múzeum Fotótára, 1759P-1774P, EF_2018.88.4, EF_2018.21606-610, 2019.120.1.1-8, 120.2.1, 120.3.1-6, 120.4-5, 2019.121.1)

Digitális utómunka, szerkesztés: Lukács Tihamér

A Kossuth-temetés képeit készítő Dézsi Lajos különös, nyughatatlan alakja volt a XIX. század végi Debrecennek. Régi cívis családból származott, szülei, polgár Dézsi István és Ujváry Zsuzsánna kilenc gyermeket neveltek fel, fiaikat a gazdálkodás mellett mesterségre is taníttatták. Az 1852-ben született Lajos a borbélyságot választotta, bár nem tudható, hogy ezt hol tanulta ki. A borbélymesterek még ebben az időben sem kizárólag borotválással és hajnyírással foglalkoztak, hanem kisebb egészségügyi beavatkozásokat is végeztek, tyúkszemet vágtak vagy akár fogat húztak, s Lajos ez utóbbiban bizonyult a legügyesebbnek. „Olyan könnyű a keze, mint a pehely“ –mondták egye szaporodó kuncsaftjai, így 1877-ben, 25 éves korában, a város legjobb helyén, Telegdi Lászlónak az Egyház tér 4. szám alatti, a Nagytemplom mellett álló házában külön bejárattal ellátott foghúzó termet nyithatott. 

Ugyanebben az évben alakult meg a debreceni Önkéntes Tűzoltóegylet, amelynek e kezdeti időtől 1890-ig aktív tagja volt, oltáskor vagy a bemutatókon külön szenzációt jelentett figyelni az ő bravúros mászómutatványait. Az István malom 1891-es raktártüzének oltásánál az ő ébersége, kitartása és bátorsága akadályozta meg, hogy a tűz átterjedjen a malomépületre is. Mászóparancsnokként és szolgálatos csővezetőként a hosszú mentőlétra legtetején állva, a malompárkány leszakadásának pillanatában azonnal és közvetlen közelről vízsugárral borította a falakat, így a kiálló gerendák nem foghattak tüzet. Az oltáskor „egy kissé megütötte az oldalát”, talán ennek köszönhetően vonult nyugdíjba abban az évben, mégis, amikor 1892. július 30-án reggel a Bika szálloda előtt elhaladva meghallotta a kiütött tüzet jelző vészkiáltásokat, ő volt az első, aki fölszaladt az égő padlásra, hogy fölmérje a helyzetet. A mászótudományt máshol is érvényesíthette, mert a Kárpátegylet tagjaként lelkes tátrai turista is volt, a századfordulón pedig a kerékpáros turistáskodás kezdte érdekelni. Az 1899-ben létesült debreceni Polgári Kerékpáros Egyesület 12 alapító tagjának egyikeként 1901-ben csatlakozott a Magyar Kerékpáros Szövetséghez, s még abban az évben, egyedüli debreceniként, részt vett annak Budapest-Eger közt megrendezett, versennyel egybekötött turistakirándulásán; máskor meg pályabíróként működött közre a versenyeken.

Az Egyház téri fogműterem olyan jól ment, hogy nemsokára nősülésre, családalapításra gondolhatott: 1881-ben feleségül vette Kiss Juliannát, aki tíz közös gyermeküknek adott életet. Tíz prosperáló év után Dézsi specializálódásra határozta el magát, hogy „szakismerettel párosult ügyességével” további szolgálatokat tehessen a közönségnek. Fogtechnikusi tanulmányokba kezdett, s 1886-ban jelenthette, hogy hatósági engedélyt nyert a műfogászat végzésére, így, miután az ehhez szükséges eszközökkel üzletét felszerelte, ajánlkozik „egész fogsorok valamint egyes fogaknak a lehető legjutányosabb árban elkészítésére”. Ugyanakkor továbbra is ajánlja éjjel-nappali foghúzó-ügyeletét és felhívja a figyelmet, hogy az új berendezések révén képesítve van a fogműtétek „lehető legcsekélyebb fájdalom melletti” elvégzésére. A század végére Dézsi lett a legnépszerűbb foghúzómester a városban, akinek híre a vidékről is bevonzotta a betegeket, még akkor is, amikor már képzett fogorvosokhoz is járhattak volna. Az ügyes kezű, ezermester Dézsi szabadidejében találmányokkal is elbütykölt, 1892-94-ben például szabadalmaztatott egy gyorsforraló készüléket – amelynek díját aztán nem fizette, így nem tudjuk, annak lényege miben állt. 

1895-ben fogműtermét elköltöztette a Kossuth utcára, a Komáromy-ház átellenébe, később pedig (talán felesége halála után, 1913-ban), a Piac utca 79 szám alá, ahol 1922 júniusában, 69 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott. Azon a nyáron megviselt idegei, csúza, köszvénye és reumája miatt Hévízre utazott pihenni, ahol azonban váratlanul elvitte egy szívszélhűdés. Ott is temették el, a szentandrási temetőben. 

Dézsi a fényképészettel az 1880-as években ismerkedhetett meg, legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy az 1921-ben a múzeumnak ajándékozott üvegnegatívjai között volt néhány (jelenleg – remélhetőleg csak téves besorolás miatt – lappangó) felvétel, amelyek 1882 szeptemberében készülhettek, azon a kiránduláson, melynek során, Simonffy Imre polgármester vezetésével, nagy létszámú debreceni csoport látogatott Fiuméba. A fiumei tájképek között szerepelt ugyanis egy, amely „Debreceniek a fiumei Frangepán vár bástyáján” címen van besorolva a leltárkönyvbe. Ha e képek hiányoznak is, az, amelyiket a fiumeiek debreceni viszont-látogatásakor készített Dézsi, megvan. Az 1893. június 30-án, három napos látogatásra, Ciotta polgármesterrel az élen Debrecenbe érkező 280 fiumei polgárt sosem látott lelkes ünneplésben és szívélyes fogadtatásban részesítették a városban. Éljenzéstől hangos, fellobogózott utcák, virágdíszbe borult házak várták a vendégeket, fogadások és tósztok, hangversenyek és dalos köszöntők, ebédek és vacsorák, koszorúzás és táncmulatság, nagyerdei népünnepély és hortobágyi kirándulás váltották egymást a látogatás ideje alatt, mely után Ciotta Jánost díszpolgárrá is megválasztották. Dézsi fényképe a központban lévő Telegdi-házat (benne a fogműteremmel) ábrázolja, saját kezű díszítéseivel: üdvözlő felirattal, illetve a magyar, a debreceni és a fiumei címerrel. Miután a felirat egyes számú, lehetséges, hogy a vasárnapi program részeként Dézsi is fogadott otthonában egy – talán régről ismerős – fiumei vendéget.

Egy másik korai fényképe a Bika előtt állva készült, s a Nagytemplomot ábrázolja, előtte az artézi kút fúrótornyának fabódéjával. A fúrótorony tíz évig, 1886-1896 között éktelenítette el a főteret, mialatt hiába próbáltak, kilométeres mélységben, vizet találni. A kép készültének idejét meghatározni segíthetne a két oldalt álló épületek építési ideje – ám, míg bal oldalt látszik az 1888-ban épült püspöki hivatal, a jobb oldalon az 1892-ben felépült Kereskedelmi Akadémia sajnos nem került rá a képre. A jobb oldalt látszó házak 1894-ben már álltak. 

Valószínűleg ugyanekkor fényképezte körbe az Egyháztér házait: a szomszédos 5. szám alatti, régi tanári és kántori lakást, 

szemben, az Emlékkert túloldalán az új püspöki hivatalt, mellette a líciumos parókiával, 

és a Füvészkert és Hatvan utca sarkán a régi püspöki lakást, előtte a lóvasút kanyarodó sínpárjával és egy ló húzta taligával.   

Fényképezés szempontjából Dézsinek 1894 volt a nagy éve. Az év szeptember elején, Budapesten, nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszust terveztek tartani, s a szervezők körlevélben szólították fel a debreceni tanácsot is, hogy amit városukban a külföldiek számára bemutatásra méltónak ítélnek, fényképeztessék le s a képeket berámázva küldjék fel, hogy kiállíthassák. Az ügy lebonyolításával megbízott Boczkó Sámuel rendőrfőkapitány és tűzoltóparancsnok, a kongresszus témájának megfelelően, az újonnan létesített egészégügyi intézményeket tervezte bemutatni, s az épületek megörökítésére Dézsi Lajost kérte fel, akit nemcsak a tűzoltóegyletből ismert, hanem, maga is kezdő amatőrfényképész lévén, ismerhette Dézsi ezirányú munkásságát is, és biztos lehetett benne, hogy a feladatnak sikerrel meg fog felelni. Az azonban, hogy nem egy hivatásos fényképészt bízott meg, talán vitát válthatott ki, mert ahogy a kongresszus időpontja közeledett, a tanács egyre inkább úgy vélte, hogy azon a város modern fejlődését egészében kellene bemutatni, az összes új középület fényképei által – s ezt a megbízást már nem Dézsi, hanem Chylinski György fényképészmester kapta. 

Dézsi 42 felvételt készített el majd másolt celloidin papírra és kasírozott díszes kerettel nyomott és saját nevének szárazbélyegzőjével megjelölt, egyforma kartonokra. Lefényképezte a közkórházat látképszerűen és annak minden pavilonját egyenként, ugyanígy a vágóhidat is, valamint a gyepmesteri telepet, a járványkórházat és a Margit-fürdőt. A sorozatnak jelenleg a fele, 21 darab található a múzeumban, s néhány a Kollégiumban illetve a Megyei Levéltárban. 

A képeket a kora reggeli vagy déli órákban vehette fel, mert az utcák szinte teljesen néptelenek, az árnyékok rövidek, csak a kórházi képeken van némi csoportosulás, talán az épületek dolgozóinak sziesztája idején, mert betegeket nem látni. 

A kórház körül nagyobb számban felfedezhető tűzoltók talán arra utalnak, hogy a magasból felvett képekhez az önkéntes tűzoltók segítségét és felszerelését vette igénybe, hiszen a Bem téren akkor még nem volt olyan magas épület, ahonnan a kellő rálátás biztosítva lett volna.

A képek technikai megvalósítása, a kompozíció kiszámítottsága azt mutatja, hogy Dézsi alaposan elsajátította a fényképezés metódusát, s annak ellenére, hogy pusztán szabadidős tevékenység volt a számára, nem vette félvállról annak gyakorlását, ahogy komolyan vette kapott feladatát is. Neki ekkor az épületeket kellett bemutatnia, ezért a város a képein műtermi modellként, a legszebb arcát mutatja, s ezt a kifényesített, tiszta sterilitást a staffázsfigurák, az emberi élet jelei csak megzavarták volna. Az emberek csak véletlen szereplői a képeknek és olyan jelentéktelenek a kompozíció szempontjából, hogy csak sokszoros nagyításban vehetők észre. 

A fénykép készítésének módszerét mesteremberektől tanulhatta, amely szerint tökéletes kép csak beállított tárgyról készíthető, s a Kossuth-képeken láttuk is, hogy a pillanat megragadásához nem volt meg sem a technikai készültsége, sem a kellő gyakorlottsága, statikus városképei minősége azonban semmiben sem marad el a műteremben edzett hivatásos fényképészek munkáiétól.

Mindeközben, 1894. augusztus végére időzítve, Debrecenben országos tanszerkiállítás rendezését tervezték, s az ezen bemutatandó fényképek elkészítésére valamennyi debreceni fényképészt felkérték. A kiállított anyagból installált formában szintén csak Dézsi képeit ismerjük, a többieké szórványos és csak feltételesen azonosítható. Dézsinek ebből a sorozatból 12 darab, debreceni iskolaépületeket ábrázoló képe maradt fent, ebből kettő a Nagytemplom tornyából felvett látkép: délkeleti irányban, előtérben a Kereskedelmi Akadémiával, illetve északi irányban, előtérben a Kollégiummal és a Gazdasági Akadémiával. (Ez utóbbi képet sok publikáció Chylinskinek tulajdonítja, mert a Vasárnapi Újságnak a kiállításról szóló fényképes tudósításában az ő neve alatt szerepel – de a névbélyegzős karton bizonyítja Dézsi szerzőségét.) 

A kiállítások utáni időből Dézsi Lajosnak nem ismerjük több felvételét, nagyobb megbízatásokat valószínűleg nem kapott többet. Bár egy 1896-os összeírásban még szerepel, mint amatőrfényképész, lehetséges, hogy a továbbiakban már csak családi körben fényképezett, vagy, ha más kezdte el érdekelni, nem fényképezett egyáltalán, hiszen úgy tűnik, sokféle tevékenysége mindegyikét csak teljes odafigyeléssel tudta művelni. A századfordulón meginduló művészi amatőrmozgalmakban már nem vett részt; a fényképezésnek talán tényleg csak a műszaki oldala, az újdonság birtokba vétele érdekelte. Számunkra azonban igen értékes szolgálatokat tett e valaha a város büszkeségét jelentő, de régen semmivé lett épületek technikailag is tökéletes fényképeinek elkészítésével. 

Felhasznált források

- a korabeli debreceni újságok (Debreczen-Nagyváradi Értesítő, Debreczeni Ellenőr, Debreczeni Hírlap) és a Sport-Világ hírei

valamint

- Elhunyt fogorvos. Egyetértés, 1922. június 7. 

- Egy elhagyott sírról. Egyetértés, 1924. augusztus 10.

Képtörténetek a Fotótárból sorozatunk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatja.