HU EN
Főoldal Kiállítások Előző kiállítások Homokba temetett múlt

Homokba temetett múlt

Homokba temetett múlt
Iparművészeti Gyűjtemény - (2012. 11. 22. – 2013. 04.28)

A Déri Múzeumban november 22-én nyílt meg a „Homokba temetett múlt” c. időszaki kiállítás. A megnyitón Lakner Lajos múzeumigazgató, Dr. Fodor Sándor professor emeritus (ELTE BTK Arab tanszék) és Dr. Berényi Ervin tanszékvezető egyetemi docens (Debreceni egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, OLKD tanszék) mondott beszédet.

 

 

A tárlat első részében a múzeumalapító, Déri Frigyes által gyűjtött különleges óegyiptomi tárgyak voltak megtekinthetők. A látogatók itt ismerkedhettek meg az egyiptomi halotti kultusz változatos eszközeivel és szimbólumaival: sírfeliratokkal, áldozati eszközökkel, szobrokkal és amulettekkel. 

A kiállítás középpontjában a kb. 3000-2700 éves múmiák álltak. Az érdeklődők fotók, poszterek, 3D-s képek és egy kisfilm segítségével ismerhették meg azokat az orvostudományi kutatásokat, amelyekkel a múmiákat vizsgáltuk. A vizsgálatok első eredményei szintén itt voltak láthatók.

 

 

A kiállítás második részében a Református Kollégium hajdani földrajztanárának, Kovács Jánosnak (1816-1906) az egyiptomi utazásába kaphattak bepillantást a látogatók. A számos néprajzi és természettudományi műtárgy mellett olyan relikviák is láthatóak voltak, amelyeket még az egykori utazó hozott magával Debrecenbe.

 

Iparművészeti Gyűjtemény - (2012. 11. 22. – 2013. 04.28)

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
2.800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1.400 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
7.000 Ft/család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
1.600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
800 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
4.000 Ft/család
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján
https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés
Munkácsy Terem
Belépőjegy +1.000 Ft/fő
Hátizsákos program
Egyiptomi, japán
Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
10.000 Ft/csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu