HU EN
FőoldalHírek150 éve született Klebelsberg Kunó

150 éve született Klebelsberg Kunó

„Törhetetlen hittel a vallás, az erkölcs és a művelődés nevében”

Klebelsberg Kunó gróf (Magyarpécska, 1875. november 13.-Budapest, 1932. október 11.) vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 150. évfordulója előtt tisztelgünk 2025-ben. Az Országgyűlés 2024-ben a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére a 2025-ös évet Klebelsberg-emlékévnek nyilvánította.

 

Debrecen és az egész ország számára kiemelkedően fontos személy volt. Felismerte, hogy a Trianon utáni magyar állam legfőbb ereje a tudás kell legyen. Erről így írt 1926-ban: Valójában azon kincsek között, amelyek a magyar nemzetnek a nagy összeomlás után is megmaradtak, az első helyet foglalja el az a művelődési fölény, amellyel a magyar ma is bír az őt környező keleteurópai népek felett. Nekünk szent kötelességünk, hogy ezt a művelődési fölényt megőrizzük, megtartsuk, s így, amint apáinktól átvettük, fiainkra is átszármaztassuk. A kultúra nem olyan kincs, amelyet puszta őrzéssel meg lehetne tartani. A művelődést minden nemzedéknek verejtékes munkával kell újra és újra kiküzdenie s a nemzetnek is folyvást dolgoznia kell, hogy a maga művelődési szintjét fenntarthassa.

 

Ezek a gondolatok jól példázzák, hogy Klebelsberg a tudást, a művelődést, a magas színtű oktatást és kutatást helyezte előtérbe. Ebbe jól illettek a debreceni történések is. Az egyetem főépületének felépítése, az előtte lévő legnagyobb debreceni kert terveinek elkészítése, a Klinikatelep építkezései és a Déri Múzeum megépítése mind ennek a gondolkodásnak a tárgyi megvalósulásai. Az egyetem köszönete kifejezéseképpen 1927-ben díszdoktori címet adományozott számára.

 

Népes küldöttséggel részt vett a Déri Múzeum országos ünnepség keretében megtartott avatásán 1930. május 25-én. Erről Kozmann Leó felvételei tanúskodnak. Számunkra az egyik legfontosabb felvétel az Ecce homo előtt készült, ahol Klebelsberg miniszter urat többek között Györgyi Dénes és Münnich Aladár műépítészek, a múzeum tervezői, Petrovich Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Végh Gyula, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Ecsedi István múzeumigazgató, Vásáry István polgármester, Csányi Károly, a Déri gyűjtemény rendezője, Hadházy Zsigmond főispán veszi körbe. Ez a felvétel is méltán mutatja be a miniszter elkötelezettségét a kultúra és annak művelői iránt.

 

A Déri Múzeum négy Kozmann Leó felvétellel emlékszik meg gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékévéről.

150 éve született Klebelsberg Kunó
150 éve született Klebelsberg Kunó
150 éve született Klebelsberg Kunó
150 éve született Klebelsberg Kunó

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

Déri Múzeum

2025. november 12.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2025
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu