Emlékezés a 110 éve született Tóth Endrére

Telihold

Lásd, már telihold van,

ezüstlik fénye a tóban,

a víztükör visszaveri,

s a csillámló, az éteri

sugarakból hidat teremt,

közel hozva a végtelent.

Egy alkalommal, 1987-ben így fogalmazott: „(a) régi bábaképző intézetben születtem, a görögkatolikus templom háta mögött (…). Gyermekkoromat és ifjúságomat Debrecen külvárosaiban töltöttem, nagyobbrészt a Homokkertben és a mai József Attila telepen (…). Itt először a családommal, majd egyedül majdnem egy évtizedig éltem 1925 és 1935 között. Ez a telep olyan félig város, félig falu volt, nem tartozott a város belterületéhez. Ami abban is megnyilvánult, hogy a postás hetenként csak kétszer járt, és rendészetileg pedig a csendőrség felügyelete alá tartoztunk (…). Nem volt villanyvezeték, petróleumlámpánál tanultunk, dolgoztunk. Bár kb. 4 km-re volt a telep a várostól, autóbusz nem közlekedett. (…)”

Így élünk

Apám homlokánál örökké

gondfelhő táboroz.

Kenyértelen napoktól fél ő,

mikre gondolni rossz.

Olyan megtörten ragyog rám anyám

dióbarna szeme,

mintha kutatná, hogy honnan fúj

sorsunk gonosz szele.

Pajkos, víg öcséim letépik

egymásról a ruhát,

sárga ugrálnak, fára másznak,

kergetik a kutyát.

Anyám, szegény, robotol, süt-főz,

mos hajnaltól estig,

lámpafénynél varrja ruhánkat,

mielőtt lefekszik.

Hugom hamvas arcát szürkére

változtatta a por,

életünk forgó öröm helyett

szakadatlan nyomor.

A négy gimnáziumi osztály elvégzése után fizikai munkát végzett 1929-37 között Debrecenben és Budapesten: „Dolgoznom kellett. (…) A hozzám közel eső szőlőtelepre jártam napszámra (…), nyaranta vasúti sínek mellett gyomláltunk társaimmal égető napon (…). Dolgoztam sok helyen 1935-ig: kertészetben, vaskereskedésben, vágóhídon, terményraktárban, fűszeresboltban és fizikai szükségmunkásként. (…) A tanulás, az olvasás, a kultúra iránti szomjam, vonzalmam azonban ekkor sem hagyott el, az iskola kényszerű abbahagyása után sem. (…) Valahonnan egy Csokonai válogatott gyűjtemény is hozzám került, Kardos Albert szerkesztette, s hamarosan betéve tudtam a benne lévő költeményeket. Csokonai költészete, tragikus sorsa, debrecenisége döntő hatással volt rám.” 

Debrecenben fiatalon bekapcsolódott az itteni irodalmi életbe, részt vett a Csokonai Kör és az Ady Társaság munkájában. Első verseskötetének megjelentését (Egyedül a tömegben, Debrecen, 1936) a Csokonai Kör anyagilag támogatta, viszont egy szerény levéltári álláshoz a városnál az Ady Társaság támogatásával jutott. 1945-46-ban a Nemzeti Parasztpárt városi titkára, 1946-tól a városi, illetve megyei önkormányzatnál dolgozott, elsősorban mezőgazdasági területen. 1963-től nyugdíjazásáig, 1975-ig az Alföld című irodalmi folyóirat olvasószerkesztője.

„Magam is írogatni kezdtem, s az első nyomtatott versem a Debreczen c. lap 1932 december eleji egyik számában jelent meg A mi telepünk címmel.”

1934-ben egy verse, a Gyermekkorom megjelenése kisebb fordulópontot is jelentett életében, ugyanis ekkor, a publikáció révén ismerte meg személyesen a Meteor Mozi tulajdonosát, Csomor Gyulát. A közlést követő „(p)ár nap múlva, amikor bementem a Piac utca 49. számú ház keresztépületében lévő szerkesztőségbe, Posch Dezső bácsi, az öreg, mindenes szerkesztő azzal fogadott, hogy telefonon keresett engem Csomor Gyula. Amikor megtudta, hogy csak »külső munkatárs« vagyok, azt kérte: mondják meg nekem, nagyon tetszett neki a vers, s mielőbb szeretne közelebbről is megismerni.” A szakmai elismerés mellett gondoskodó odafordulás is érkezett Tóth felé a mozis részéről, hiszen nélkülözésében több ízben is kisegítette. Egy alkalommal téli lábbelit, míg máskor „kaptam Gyula bácsitól egy sajátkezűleg kitöltött állandó belépőt a moziba, mely feljogosított, hogy bármikor ingyen nézhettem az előadást”.

Irodalmi munkásságát versekkel kezdte, első kötete után viszonylag hamar következett a második (Örökké viharban, Debrecen, 1941), majd a harmadik (Se kint, se bent, 1944). „1941-ben megjelent a második kötetem Örökké viharban címmel a Csokonai Kör kiadásában, Mata János fametszetével a címlapon. Ettől kezdve, de már előbb is nemcsak a debreceni lapok, hanem Pesten, Pécsett, Kolozsváron megjelent folyóiratok is közölték írásaimat. Részt vettem a Csokonai Kör, az Ady Társaság munkájában, vitáin, előadásain. Oláh Gáborral is ekkor tájt ismerkedtem meg, egy évig olyan titkár féle voltam mellette (…). Sok országos nevű író, művész járt akkoriban Debrecenben a két irodalmi társaság vendégeként, ekkor találkoztam többek között Móricz Zsigmonddal, ahogy azt már részletesen megírtam. Németh László (…) akkor Gyulás Pállal állt a legbensőbb baráti kapcsolatban, emiatt gyakran megfordult Debrecenben, később a Bocskaikertben (…).”

A népi írók szellemiségét követte költeményeiben, a külvárosi szegények és helyüket kereső magyarok sorsát próbálta versbe foglalni. Egy időben Oláh Gábor titkára is volt, de csupán magánszorgalomból. 

„1948-tól ’54-ig, azalatt a bizonyos hét szűk esztendő alatt sehol sem publikáltam, egy sor írásom nem jelent meg, nem szerepeltem a nyilvánosság előtt (…). A hallgató magyar írók sorába tartoztam. (…) Csak 1955-ben tértem vissza az irodalmi életbe Koczogh Ákos és Kardos Pál unszolására (…). ’55-ben az Alföldi Magvető kiadta A forrás dala című verskötetemet, ezt követte 1960-ban Az elszálló ifjúság című kötet.”

Harmadik kötete után 11 évnek kellett eltelnie, amíg 1955-ben megjelenhetett az Alföldi Magvetőnél verseiből egy szerény válogatás (A forrás dala). Következetes etikával, bölcs rezignációval írott versei a debreceni irodalom élvonalába emelték (pl. Az elszálló ifjúsághoz, 1960). Aztán ismét 14 év telt el a következő kötetig (Mindenért megfizettem, 1974). Eljött a válogatott kötetek ideje is (Életnagyságban, 1982; Bizalmas vallomás, 1984). És eljött a szakmai elismerés is, a két debreceni díj (1975, 1981), a József Attila-díj 1985-ben. 1994-ben új verseit, őszikéit is közreadta egy kötetben (Okozz örömet!). Újabb válogatott kötete 2004-ben jelent meg (A világ végén). 

Valaki véd

Valaki véd mindig engem,

mióta csak megszülettem.

Köröttem jár láthatatlan

újra más és más alakban.

Vigyázott rám minden bajban,

pedig néha majd meghaltam.

Ha üldöztek, jól elrejtett

s felfedte a csapdát, vermet.

Mikor álltam bírák előtt,

ő adott szavamnak erőt.

Ha nehéz volt munkám, dolgom,

ő segített ezer módon,

s nem engedte semmiképpen,

hogy gyalázat, szégyen érjen.

Valaki véd, szeret engem,

pedig talán nem érdemlem.

Nagyon fontos irodalomtörténeti munkát is végzett, kiadta Oláh Gáborról írt életrajzi monográfiáját (1980), majd egy válogatott kötetet is az Oláh Gábort méltató tanulmányokból (O.G. ébresztése, 1981). Közreműködött Oláh verseinek, illetve novelláinak két-két kiadásában. Sajtó alá rendezte Harsányi László (1942), Mata János (1974) válogatott versesköteteit, Koczogh Ákos Debrecent érintő írásainak válogatását (1989). Fontos az a munkája is, amelyben tizenkét debreceni alkotó-írók, képzőművészek, kritikusok pályaképét rajzolja meg (Gyermekkorom krónikája, 1998). Bibliográfiáját Sass Bálintné állította össze, s ami két kiadásban is megjelent (1989, 1999). Pályaképét Bakó Endre rajzolta meg; a könyv terjedelmű tanulmány a Múzeumi Kurír különszámában jelent meg 1999-ben.

„Ha látni akarsz lelkestül: / nézz az arcomon keresztül.” (Az arcomon keresztül)

2004-ben a debreceni Irodalmi Múzeum adott helyet a 90 éves Tóth Endre köszöntésének, amely alkalomról ezúton idézzük a múzeum munkatársainak sorait, melyek ma is, a 110. születésnapon is aktuálisak lehetnének. A köszöntő gondolatokat dr. Szathmári Ibolya megyei múzeumigazgató adta elő.

„Tisztelt Tóth Endre! Kedves Bandi bátyánk!

A Déri Múzeum és a hozzá tartozó Irodalmi Múzeum nevében őszinte tisztelettel és barátsággal köszöntünk 90. születésnapodon. Az évek száma önmagában is tiszteletet parancsol, de a mi megbecsülésünk inkább annak szól, ahogy ezeket a súlyos évtizedeket munkával, hűséggel, barátsággal kitöltötted. Nemzedéktársaid közül már alig maradt hírmondója ezeknek az időknek, ezért különösen is figyelnünk kell Rád. Örömmel tölt el mindnyájunkat, akik ma a Déri Múzeumot képviseljük, képviselhetjük, hogy barátságodból és szeretetedből oly sok jutott elődeinknek és nekünk magunknak is. Kedves emlékként őrizzük a meghitt irodalmi beszélgetéseket éppúgy, mint csöndes egyszerűséggel megfogalmazott szavaidat irodalmi vagy más összejöveteleinken. Amíg korod és egészséged engedte, gyakran tértél be a Déri Múzeumba, majd az Irodalmi Múzeumba és szívesen idézted föl találkozásaidat azokkal az írókkal, akikre mi már úgy tekintünk, mint klasszikusokra, de akiket felidézett emlékeid elevenségükben közénk varázsoltak. Munkásságodban is hűséges maradtál példaképeidhez, engedd, hogy egy kicsit őket is ünnepeljük születésnapodon. Hiszen aki Csokonai születésnapján született, mint ahogy Heléna is már említette, annak meg kell szoknia, hogy az idő sodró folyamán mindig előtte halad a zászlóshajó. A Te számodra is Csokonai mutatta az utat, a Te műveid fénye és árnyéka pedig másoknak, az utánad jövők számára lesznek beszédes jelek. Ezek megőrzésében és átadásában múzeumunk továbbra is szívesen részt vállal. Ezt az elköteleződését fejezi ki a Déri Múzeum emlékérme, amit most az eddigi együttműködésünk köszönetéül, jókívánságainkkal együtt, tisztelettel átnyújtjuk neked. Isten éltessen és adja meg a békés számvetés nyugalmát szeretteid körében.”

Az évforduló kapcsán adjuk közre Tóth Endre 1987-ből származó hangfelvételét előadásáról, illetve barátsággal ajánljuk Bakó Endre Emléksorait Tóth Endréről az Alföld folyóirat közlésében. 

Forrás voltam, tiszta, régen,

s most is buzgok lent a mélyben.

Itt kell folynom a föld alatt,

s keringenem, akár a rab,

s arra várni, egyszer hátha

feltörök még napvilágra.

Forrás leszek megint, tiszta,

megújul, ki vizem issza.

A kopár fák lombot hajtnak,

a rét füve újra sarjad…

Óh szomjazó emberiség,

keresd meg az élet vizét!

(A forrás dala, részlet)

Forrás: 

Bakó Endre, Emléksorok Tóth Endréről, Alföld, 2024. 11. 17. (https://alfoldonline.hu/2024/11/emleksorok-toth-endrerol/)

Bényei József, Debreceni irodalmi lexikon, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2006, 394-395. 

Beszélgetés Tóth Endrével, 1987. 01. 26.

Tóth Endre, Egyedül a tömegben, Lehotai Pál Könyvnyomdájának Kiadása, Debrecen, 1936.

Tóth Endre, A forrás dala, Versek 1933–1955, Alföldi Magvető, Debrecen, 1955.

Tóth Endre, Az elszálló ifjúsághoz, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960.

Tóth Endre, Mindenért megfizettem, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974.

Tóth Endre, Életnagyságban, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982.

Tóth Endre, Bizalmas vallomás, Magvető Kiadó, Budapest, 1984.

Tóth Endre, Okozz örömöt!, Újabb versek, Alföldi Nyomda Rt., Debrecen, 1994.

Tóth Endre, A világ végén, Válogatott versek, Hét Krajcár Kiadó, 2004.

Tóth Endre, Csomor, a mozis, Hajdú-Bihari Napló, 1999/112, 9.

Fotók:

Oláh G. kiállítás megnyitásán. Balról jobbra: ?, Taar Ferenc színigazgató, ?, Tóth Endre költő, Mocsár Gábor író, Bángyörgyi Károly színművész, Fekete Gáborné, Debrecen Déri Múzeum, 1962.

Déri Györgyné üveggyűjtemény kiállításán Tóth Endre, Fekete Gáborné, Déri Múzeum, 1980. okt

40 év 40 alkotás kiállítás a TIT-ben Tóth Endre, Fekete Gáborné, Debrecen TIT székház, 1984.

Kiállítás a 80 éves Gy. Szabó Béla tiszteletére – Tóth Endre Görömbei Andrással, Nagy sándorral, Tóth Bélával, Fekete Gáborné, Debrecen Irodalmi Múzeum, 1985. X. 14.

Holló centenáriumi emlékülés, Tóth Endre, Módy György, Újváry Zoltán, Fekete Gáborné, Déri Múzeum, 1987. márc. 5.

Tóth Endre köszöntése, 85. születésnapján, Lukács Tihamér, Debreceni Irodalmi Múzeum, 1999.