Tárgymesék – Egy lappangó Jókai

Jókai Mór Sárga rózsa című regénye először 1892-ben a Pesti Hírlapban jelent meg folytatásokban, majd 1893-ban a Révai kiadó gondozásában könyvként. A regény Jókai 1889. évi debreceni–hortobágyi útján hallottakból, látottakból szövődött. Jókai látogatása az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, a birodalom valamennyi országára kiterjedő föld- és néprajzi gyűjteményes munka újabb fejezete elkészítésével függött össze. Időszerűvé vált ugyanis az Alföld című kötet Debrecennel foglalkozó részletének füzetes kiadása, amelyet Jókainak kellett megírnia.

Jókai debreceni útját a város nagy gonddal készítette elő. Simonffy Imre polgármester külön értekezletet hívott össze a nagy író fogadása ügyében, akit a város nevezetességei és a tipikus népi alakok érdekeltek. Az utat élénk figyelem kísérte, Jókai lapja, a Nemzet, helyszíni tudósításban számolt be az eseményekről. A pusztán szerzett benyomásokat Jókai vázlatszerűen egy füzetbe rögzítette, majd hazaérkezése után megírta, s lapjában folytatásokban megjelentette A Hortobágy című írását. Ennek némileg módosított szövegét az 1890-ben megjelent Napraforgók című „beszély”-gyűjteménye első kötetébe is felvette.

A Sárga rózsa Jókai utolsó évtizedeinek legérettebb alkotása. E kisregényéből a korábbi paraszti témájú munkáit oly jellemző humor és kalandosság csaknem teljesen hiányzik, a lélektani elmélyültséggel ábrázolt jellemek között pedig rendkívül erős drámai konfliktus bontakozik ki. A regény kéziratának sorsa 2001 novemberéig ismeretlen volt. Ekkor bukkant föl a Szőnyi Antikvárium árverésén. Ekkor szükségessé vált a kézirat azonosítása. A Sárga rózsa című kéziratot összehasonlítottam a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában található, a regény keletkezési ideje környékén született más Jókai-kéziratokkal és levelekkel. A vizsgálat során minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy a megvásárolt kézirat Jókaié.

E megállapítás a következő vizsgálati adatokon nyugszik:

A múzeumban található kéziratok írásképe kétségtelen azonosságokat mutat a Sárga rózsá-éval. Jellegzetes jegy a vonalvezetés egyenletessége, ami az egészen késői időkig jellemzi a Jókai-kéziratokat. A Magnéta-kéziraton az írás térelosztása megegyezik a vizsgált kéziratéval, s ugyanígy az írás dőlésiránya is. A két kéziratot össze lehetne téveszteni, ha csak az írásképet vennénk alapul. Szinte első látásra szembeötlő egy-egy betű írásmódjának azonossága: jellegzetesek a hurkolások (pl. g, y), egyezést mutat néhány megvizsgált betű mind szókezdő, mind pedig szóközbeni helyzetben (N, n, tt, J stb.), azonos a betűk dőlése is.

A Jókai-kéziratokon a tintával írt részek és a vékony ceruzával írt javítások, betoldások írásképe eltérést mutat a vastagabb ceruzával írt közlésekétől. Ebben a vonatkozásban meggyőző a Sárga rózsa 84. lapja hátoldalán ceruzával írt utasítás (Gyerek többé ne szedje!) és a Hegedüs Sándornénak 1893. július 16-án ugyancsak vastag ceruzával írt levél írásképi, betűformálási azonossága.

Említésre méltó, hogy Jókai szinte mindig ráírta a kézirat egy-egy lapjának hátoldalára, hogy hol jelenik meg. Így van ez ebben az esetben is: több helyen Jókai kézírásával szerepel a „Pesti Hírlap” rájegyzés, s jól elkülöníthetők a szerkesztő vagy a nyomda munkatársai által írtaktól. 

A Sárga rózsa kéziratán a cím után Jókai írásával szerepel a szerző neve, az 58. lap hátlapján pedig idegen kézírással: „Jókai regény kézirata Brendtner úrnak.”

„A Szőnyi Antikvárium a kéziratot összehasonlíttatta az 1893-as kiadás szövegével, s megállapították, hogy hiánytalan és azonos azzal, legfeljebb ékezetekben, a személynevek írásgyakorlatában és a népnyelvi alakokban lehetnek különbségek.

Lakner Lajos