Historia Naturalis Museologica – Tölgyfazuzmók

A parafadugós, kis méretű üveghengerekben elhelyezett tölgyfazuzmó [Evernia prunastri (L.) Ach.] elsősorban hűvösebb, nedvesebb, magasabb páratartalmú lomberdei környezetben, főként idősebb tölgyfaegyedeken fordul elő. Ritkábban tűlevelű fákon, illetve homokon, homokkövön is megtalálható. Alapvetően kéreglakó, ún. kortikol faj, melynek kisebb-nagyobb telepei leginkább a fák törzsének északra néző részein és a vastagabb ágakon figyelhetők meg. Ahol a makro- és mikroklimatikus tényezők ideálisak, ott az Evernia nagyobb tömegben található a fákon. Egy-egy szépen fejlett bokros zuzmótelep – mint valami miniatűr Medusa-fej – az ágacskaszerű teleprészek gazdagon elágazó, kesze-kusza szövevényéből áll. Mint a legtöbb zuzmót, ezt is fotoszintetizáló algatagok, valamint hifafonalak szimbionta együttese alkotja, ahol az algák és gombák szoros egymásrautaltságban élnek együtt. A mindkét fél számára előnyös partneri viszonyban az algatagok (gonidiumok) asszimilálnak, míg a gombafonalak (hifák) vizet és vízben oldott anorganikus tápanyagokat vesznek fel a "zuzmótest" számára.

Az Evernia zuzmó fakózöld és hamuszürke telepei nem csak szépek és látványosak, de fölöttébb hasznosak is. A természetet jól ismerő erdőjárók és a gyógynövények amatőr kedvelői régtől fogva keresték, kutatták, gyűjtötték a zuzmó ágas-bogas képződményeit. A szubsztrátumhoz (jelen esetben fakéreghez) tapadókorong segítségével rögzülő zuzmótelepeket jobbára kézzel szedték össze, illetve a nagyobb munkahatékonyság érdekében késekkel, drótokkal kaparták le a fák érdes ritidoma-felszínéről. Az így "leszüretelt" telepeket ezután egy légmozgás által jól átjárt szellős helyen kiszárították, majd speciális eljárással főzetet készítettek belőlük, s az előállított termékeket a népi gyógyászatban sokrétűen alkalmazták. A zuzmófőzetet előszeretettel használták meghűlés (nátha) ellen és különféle légzőszervi megbetegedések alternatív kezelésére. Később tovább bővült az Evernia alkalmazási köre. A tölgyfazuzmót a modern kozmetikai ipar, mindenekelőtt az illatszer- és szappangyártás fedezte fel magának.

Debrecen fánlakó zuzmóközösségeivel elsőként Felföldy Lajos (1920–2016) botanikus foglalkozott behatóan. A Nagyerdő epifita vegetációjáról szóló tanulmányát 1941-ben publikálta az Acta Geobotanica Hungarica lapjain. Egy évvel később ugyanott újabb érdekes dolgozatot közölt a témában. Ebben az írásában Felföldy azt elemezte, hogy milyen hatással van a fánlakó zuzmóvegetációra a városi levegő Debrecenben. Köztudomású, hogy a zuzmók egyes képviselői nagyon szenzitíven reagálnak a környezet, mindenekelőtt a levegő szennyező anyagaira, ezért a telepek károsodásának mértékéből, valamint a megkötött nehézfémek (pl. ólom) mennyiségéből a kutatók következtetni tudnak a légszennyezettség fokára és minőségére.

Felföldy Lajosról és munkásságáról  az alábbi linken olvashatunk bővebben.

A felvételünkön látható – VI. 2009. 3. 2. leltári számon nyilvántartott – zuzmópreparátum a Gúthi-erdőből származik, mely valaha Debrecenhez tartozott, s városunk egyik értékes, külső erdőbirtoka volt. A figyelmes szemlélő az Evernia prunastri mellett egy másik zuzmófaj, a leveles (lombos) megjelenésű Hypogymnia physoides telepeit is felismerheti az üvegben. A preparátumok jelenleg a Déri Múzeum állandó természetrajzi kiállításában vannak elhelyezve.

Mező Szilveszter

biológia tanár, főmuzeológus 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Zuzmók – Lichenes. In: Baktérium-, alga-, gomba-, zuzmó- és mohahatározó (szerk.: Simon Tibor), Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. 575–674. pp.

További Historia Naturalis Museologica bejegyzések a linkre kattintva érhetőek el.