Tárgymesék – Íme, a császárné!

A Déri Frigyes-féle Antik gyűjtemény egyik legszebb és legértékesebb darabja a művészien megmunkált, Julia Domna császárnét ábrázoló márvány mellszobor. Julia Domna a syriai Hemesában született 170 körül. Édesapja, Julius Bassianus, a helyi Él-Gabal isten (=Magaslat Istene) főpapja volt.

A szinte még gyermek Julia minden bizonnyal itt, Syriában ismerkedett meg jövendőbelijével, Septimius Severussal, aki a 180-as évek elején a provinciában állomásozó IV. Legio parancsnoka volt. A pár azonban csak évekkel később, 187-ben házasodott össze. Az ifjú feleség nagy hatással volt férjére. Elkísérte legtöbb utazására és mindenben támogatta. Mellette állt akkor is, amikor a Rajna és Duna menti legiók 193-ban császárrá választották és kitört a négyéves polgárháború a Római Birodalomban.

A véres harcokból győztesen kikerülő Septimius Severus 197-től haláláig egyeduralkodóként gyakorolta a hatalmat, oldalán a hűséges és befolyásos Julia Domna császárnéval.

211-ben, Septimus Severus halála után két fiuk, Caracalla és Geta kozött kitört a testvérviszály. Anyjuk hiába próbálta fékezni és békíteni őket: Caracalla rövidesen végzett öccsével és követőivel.

A tragédia után az özvegy császárné visszavonult a közélettől és a szellemi tudományok felé fordult. 217-ben hunyt el súlyos betegségeben, nem sokkal azután, hogy idősebb fia, Caracalla elesett a parthusok elleni háborúban.

A Julia Domnát ábrázoló mellszobrot Déri Frigyes 1913. november 24-én vásárolta a Dorotheum aukciós házban 781,50 koronáért. A műtárgy korábban Taggiasco bíboros tulajdonában volt. Olvasható, hogy a műtárgyról eredetileg azt feltételeztek, hogy Valeria császárnőt ábrázolja, ám Déri ceruzával kijavította korábbi bejegyzését. A Katalógusban is már a javított név szerepel, igaz „Domna” helyett „Donna”.

Kádár Zoltán a következőket jegyezte fel a műtárgy művészettörténeti elemzése során:

„Ez az arckép itáliai márványból készült, erősen átfaragott és kiegészített.[…] Jellegzetes a hajviselet, a fejtetőtől jobbra-balra mintegy kilencszeres hullámban törik meg a nagy, mélyebb és laposabb bevésésekkel gazdagon tagolt parókát alkotva, amely hátul lapos, sugárszerűen elosztott hajcsomókból álló kontyban végződik. A parókától az orr magasságában mindkét oldalt egy-egy finom hajtincs fut előre az arcra. A konty és a haj jobboldala modern kiegészítés. A pupilla befúrt, a belső szemzugban kis fúrónyom. A felső ajak finoman ívelt, az alsó kissé duzzadt, az áll rongált. […] az arc enyhe aszimmetriája, a finom, kicsit kesernyés mosolyú száj, a gyengén előreugró nemesívű áll, ügyes faragó kezére vallanak.”

Kovács József Dénes