Trianoni karácsony 2. – A soproni népszavazás emlékei

Jelen írásunk egy cikksorozatmásodik része, amely a karácsonyi ünnepekhez és a HATÁr-sorSOK kiállításhoz kapcsolódik. Elsőként egy debreceni irredenta verseskötetet mutatunk be. A következő alkalommal egy épp száz éve történt eseménnyel, a soproni népszavazással foglalkozunk. A sorozat utolsó részében Erzsébet királynéval kapcsolatos képeslapok lesznek középpontban, melyek Löfkovits Artúr egykori órásmester és múzeumigazgató gyűjteményében találhatók.

***

100 éve, 1921. december 14. és 16. között népszavazást tartottak Sopronban és környékén, melynek eredményeként a terület Magyarországon maradt, Sopron pedig elnyerte a leghűségesebb város, a Civitas Fidelissima címet. A HATÁr-sorSOK kiállítás és katalógusa számos tárgyi emlékkel idézi meg a népszavazást és az azt megelőző eseményeket. A következőkben ezeket tekintjük át röviden a tárgyi anyag és a debreceni lapok (Debreczeni Újság, Egyetértés, Tiszántúli Hírlap) segítségével. 

A trianoni béke nem rendezett minden határkérdést, egyes helyeken a határ pontos meghúzására később került sor. A döntés értelmében Nyugat-Magyarországot 1921 augusztusában kellett volna átadni Ausztriának, azonban a területek átengedését megakadályozta a Prónay Pál alezredes által vezette Rongyos Gárda felkelése. A mozgalmat hallgatólagosan a magyar kormány is támogatta, miközben igyekezett tárgyalások során elérni a népszavazás kiírását. Az egyeztetésekkor megállapodtak abban, hogy a térség antant felügyelet alá kerül sorsának rendezéséig. Erre viszont 1921. október 4-én Prónay kikiáltotta a Lajtabánságot, s saját címert és bélyegsorozatot bocsátott ki reprezentációs céllal. Ekkor olasz közvetítéssel tovább folytatódtak a tárgyalások. Ausztria és Magyarország hamarosan megegyezett, és a velencei megállapodás értelmében a népszavazásért cserébe a magyar kormány vállalta a területek kiürítését. Így az új állam nem volt hosszú életű – alig egy hónapig állt fenn –, Prónay Pált hatalmának feladásáról maga Horthy Miklós győzte meg személyesen.

A fenti események közjátéka volt IV. Károly visszatérési kísérlete, aki 1921 tavasza után októberben is sikertelenül próbálta meg a trón és az ország feletti hatalom visszaszerzését. A Habsburg-restaurációt a külpolitika nem támogatta. Ezt az antant egyébként sem nézte volna jó szemmel, miként a környező országok is fegyverrel válaszoltak volna. A legitimistákon és a katonák kisebb csoportján kívül nem akadt támogatója az egykori uralkodónak. A királykérdést, a visszatérésben résztvevők sorsáról való döntést 1921 decemberében tárgyalták meg a parlamentben, ugyanekkor alakult meg Bethlen István miniszterelnök új kormánya.

Így 1921 decemberében a sajtó fő témái a fentebb leírtak voltak, de számos népszavazással kapcsolatos hír is megjelent a debreceni lapokban. December 4-én arról értesülhettek az Egyetértés olvasói, hogy Nyugat-Magyarország pacifikálása megtörtént. Ez a népszavazás kiírásának feltétele volt, ugyanis innentől számítva a 8. napon megtarthatták a szavazást. Pár nappal később a szavazási szabályok is ismertté váltak, melyeket plakátok útján tett közhírré a soproni tábornoki bizottság. Ennek értelmében a voksolás titkos, az eljárást egy központi bizottság felügyeli, melyben Ausztria és Magyarország egy-egy képviselője is helyet foglal, míg „a szavazatok felbontását kizárólag antant tisztek fogják végezni”. (Debreczeni Újság, 1921. december 6.)

A szavazást megelőzően komoly propagandaháborút folytattak a felek plakátokkal és röpcédulákkal, illetve agitátorokkal. Ausztria a német nyelvű képes röpcéduláin többnyire az első világháború utáni káosszal próbálta elrettenteni Magyarországtól a lakosságot, míg a magyar oldal többnyelvű céduláival pozitívabb hangvételben, az érzelmekre és a hazaszeretetre hatva buzdított a maradás mellett. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy nem volt ritka eset a röpcédulák hamisítása, azaz a felek a másik nevében is bocsátottak ki felhívásokat elrettentésül. A hazai sajtóban nagy hangsúlyt kapott az osztrák propagandatevékenység, amelyet negatív színben tüntettek fel. Főként kommunista érzelmű „ágens provokatőrökről” írtak, akik moszkvai kenőpénzt kaptak tevékenységükért, s nem riadtak vissza a „magyar érzelmű németek véresre verésétől” sem. (Tiszántúli Hírlap, 1921. december 7.) A Déri Múzeum történeti gyűjteményében a plakátháború anyagából számos darab megtalálható, amelyek közül néhány a kiállításban is megjelenik. A gyűjtemény még 1921-ben került a múzeumba a soproni Erdőmérnöki Főiskola egyik hallgatójától, aki a leltárkönyvi bejegyzés szerint részt vett az 1921. augusztus vége és október közepe között zajló nyugat-magyarországi felkelésben. Az intézmény almanachját böngészve megtaláltuk az ajándékozó nevét, aki debreceni születésű volt, ami magyarázza a dokumentumok múzeumba kerülését. Az anyag teljessége pedig azzal indokolható, hogy az adományozó feltehetően maga is részt vett a soproni népszavazást megelőző propagandában, amelynek aktív szereplői voltak a főiskolai hallgatók: „Mi balekok [elsőéves hallgatók] a szavazólisták összeállításával, másolgatásával, falragaszokkal, röpcédulákkal foglalkoztunk. Szolgálatot nappal és éjszaka egyaránt teljesítettünk. Az osztrák falragaszokat eltávolítottuk, magyart ragasztottunk ki. A röpcédulákat még a szavazás napján is kézbe adtuk, szórtuk és antant járőr esetén menekültünk.” (Szeghalmi (Szisz) Ferenc visszaemlékező levelének részlete. Idézi: ifj. Sarkady Sándor: A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre Sopronban (1919–1948). Doktori disszertáció)

Ugyancsak végig lehetett követni a sajtóban a szavazást. A titkos voksoláson kilenc település 20. életévüket betöltött, állandó helyi lakcímmel rendelkező állampolgárai vehettek részt. A szavazás napján két cédulát kaptak a szavazók: egy vékonyabb kék papírt Magyarország felirattal három nyelven (magyar, német, horvát), míg a sárga, kicsit vastagabb cédulán Ausztria neve szerepelt. A lapokat egy borítékba kellett rakni, eltépve azt, ahová nem szeretett volna kerülni a szavazó. A cédulák hitelességét a rajta szereplő a soproni katonai bizottság pecsétje szavatolta. A múzeum gyűjteményében lévő és jelenleg látható szavazólapok később, az 1930-as évek végén kerültek be a Déri Múzeumba az akkori városi téglagyár igazgatójának jóvoltából.

A sajtóértesülések szerint az osztrák fél igyekezett megakadályozni, illetve megzavarni a szavazást: először elterjesztette, hogy a népszavazást elhalasztották december 18-ra (valóban kérvényezték a halasztást, amelyet nem hagytak jóvá), az osztrák képviselő nem volt jelen a szavazás napján (később erre hivatkozva kísérelték meg elérni a szavazás eredményének érvénytelenítését), máshol pedig ágyúszóval próbálták megzavarni a szavazókat. Továbbá olvasható volt, hogy „híre járja, hogy az osztrák agitátorok körülbelül 1000 szavazatot vettek 3000 koronás árfolyamon. A legtöbben elfogadták a pénzt, de azért Magyarországra adták szavazatukat. Az osztrákoknak ez összesen 30 millió koronájába került”, a lapok szerint „fütyülünk rájuk, a háromezrest zsebre vágtuk” rigmust énekelték az így cselekvők. (Egyetértés, 1921. december 16.) A kortárs beszámolók alapján a szavazás kimenetele várható volt, elárulta a cédulák eltépésének hangja, a borítékok vastagsága, de ugyancsak árulkodó volt az, hogy a soproni tömeg a szavazás napján „Éljen Magyarország, Magyarország maradunk, Le az osztrák bolsevikekkel, Vesszen Ausztria” felkiáltással várakozott. (Tiszántúli Hírlap, 1921. december 15.) A következő napokban az újságok címlapokon foglalkoztak a szavazás eredményével, azzal, hogy a nyugat-magyarországi terület egy része Magyarországon marad. A Tiszántúli Hírlap Sopron miénk marad! (1921. december 15.), illetve Győztünk Sopronban! (1921. december 18.) címmel adott terjedelmes beszámolót az eseményekről és a végeredményről. A Debreczeni Újság az örvendetes hírek közlésekor a Szózat sorait idézte: „Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar!”, s jövőbeli reményét fejezte ki: „Ezzel a népszavazással aktívabb lett és reményekben gazdagabb a mi jövőnk is.” (1921. december 19. és 20.) Az Egyetértés harangzúgás és lobogózás közepette fejezte ki örömét, s biztatta olvasóit is: „Adjunk kifejezést ez örömünknek azzal, hogy lobogózzuk fel házainkat. Minden épületen repkedjen, szálljon büszkén a győztes háromszinü lobogó. Lobogása hajtsa Sopron felé örömünk érzéseit.” (1921. december 18.) 

Örömüket a hivatalos politikai körök is kifejezték, városok, egyetemi szervezetek és testületek küldtek üdvözlő dísztáviratokat Sopron lakosságának. A karácsonyi ünnepeket követően pedig újabb pozitív fejleményről számoltak be a lapok: a szövetségközi tábornoki bizottság karácsony napján tette közzé, hogy a nagykövetek tanácsa elfogadta a népszavazás eredményét, így a terület Magyarország birtokába kerül, amelyet a bizottságtól 1922. január 1-jén vehet át. (Debreczeni Újság, 1921. december 28.)

Váradi Katalin

történész-muzeológus

Felhasznált irodalom:

- Az erdészeti felsőoktatás 200 éve. Emlékkönyv, Selmecbánya 1808 – Sopron 2008. III. kötet. Sopron, NymE Erdőmérnöki Kar, 2008.

- Boronkai Szabolcs: Az 1921. évi soproni népszavazás a korabeli sajtó tükrében 1-2. rész. Soproni Szemle, 2003. (57. évf.) 1. sz. 3-19. old. és Soproni Szemle, 2003. (57. évf.) 2. sz. 124-142. old.

- Bottlik József: Nyugat-Magyarország sorsa, 1918-1923. Vasszilvágy, Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2012.

- Debreczeni Újság, 1921. december

- Egyetértés, 1921. december

• - Pangea.Blog: Sopron és Szentpéterfa – Két határrevízió Nyugat-Magyarországon
• - Ifj. Sarkady Sándor: A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre Sopronban (1919–1948). Doktori disszertáció
• - Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 1999.
• - Tiszántúli Hírlap, 1921. december