egyediLEG

A Déri Múzeum időLEGes kiállítása - április 10-től június 25-ig különleges és szokatlan rendezést ígér. A tárlat kurátora, Lakner Lajos és a válogatást végző muzeológusok arra biztatják a látogatókat, fedezzék fel a múzeum egyedi „LEGjeit”.

A tárgyak felügyelete

A múzeumok hosszú ideig az ész mindenhatóságába vetett hiten alapultak, az ember azon vélt képességén, hogy rendet tud vinni az őt körülvevő világba. A rendezettség megteremtésének a legfontosabb eljárása, hogy osztályozzuk és gyűjteményekbe rendezzük a tárgyakat. A muzeológusnak először arról kell döntenie, hogy fontos vagy lényegtelen tárgyról van-e szó, vagyis érdemes-e arra, hogy megőrizzük, vagy átadjuk-e  a feledésnek és a pusztulásnak. A múzeumi gyűjtemények tehát muzeális értékűnek vélt tárgyak kijelölésével, megnevezésével és elvont nyilvántartási rendszerbe sorolásával jönnek létre. Először dönteni kell arról, hogy melyik szaktudomány körébe tartoznak. A néprajzéba? A helytörténetébe? A művészettörténetébe?  

Az irodalomtörténetébe? A természettudományéba? Az iparművészetébe? A régészetébe? Vagy más egyéb tudomány körébe? Majd újabb alosztályokra bontjuk őket. Olyan tulajdonságot keresünk, amely alapján más tárgyakkal egy csoportba kerülhetnek, egyéb sajátosságaikat azonban figyelmen kívül hagyjuk. Részben azért, mert nincs arra idő, hogy mindet számba vegyük, de azért is, mert az osztályozás során nem is vesszük észre mindegyiket. Főleg a tárgy lehetséges funkciójára vagy művészi alkotás esetén műfajára, tematikájára ügyelünk. Emellett rögzítjük mérhető tulajdonságait: méretét, keletkezése idejét, a megszerzés helyét és idejét, valamint anyagát. A tárgy leírása során van lehetőség arra, hogy a csak rá jellemző adatokat is számba vegyük, erre azonban ritkán van mód. Mindezek után nem lephet meg senkit az a kijelentés, hogy a tárgyak osztályozásának a szempontjai a muzeológia rendszerező módszertanából és nem magukból a tárgyakból eredeztethetők, tehát mesterségesnek is mondhatók. Ugyanakkor az osztályozásban megnyilvánuló felügyelet nélkül csak tárgyak halmazáról beszélhetnénk, nem pedig gyűjteményről. Végtelen változatosságuk csak azon az áron tehető értelmezhetővé, feldolgozhatóvá, ha megfosztjuk őket egyediségüktől és egyszeriségüktől. A rendszerezés tehát az ember számára fontos, a tárgyakat hidegen hagyja. Ők mit sem tudnak az osztályozásról, mondhatnánk ellenállnak, mert besorolásuk semmit sem változtat rajtuk.  

A tárgyaknak lelke van. Kapcsolatba lépnek más tárgyakkal és emberi kapcsolatokat visznek játékba,  

az egyszer volt használóikét, akik egyszeriek voltak, nem kategorizálhatók.  

A tárgyak lázadása

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy úgy érezte, a korábban kézre álló, engedelmes tárgyak furcsán viselkednek, sőt nem engedelmeskednek, ellenállnak. Kicsúsznak a kezünkből, nem úgy működnek, ahogyan mi szeretnénk. Akár még az is megfordulhat a fejünkben, hogy direkt a bolondját járatják velünk. E mindennapi tapasztalat ismerős a múzeumi gyűjtemények gondozói számára is. Amikor osztályozzuk a tárgyakat, minden rendben zajlik, mindegyik engedelmesen elfoglalja a neki rendelt helyet. De aztán vannak pillanatok, amikor úgy érzi a muzeológus, hogy a rábízott tárgyaknak titka van, amelyhez csak úgy férhet hozzá, ha sutba vágja  a jól fölépített nyilvántartási rendszert, kilép az osztályozás rendjéből, és a maga egyediségében, konkrétságában veszi szemügyre. Nem kategorizálja, hanem tapasztalatot szerez róluk, nem besorolja, hanem felfedezi. Hagyja, hogy megmutassák magukat, föltárják a titkukat. Ahogyan a megszokott rend eltűnik, életre kelnek a tárgyak, feltámadnak. Néhány jó kiállításon épp ennek lehetünk a részesei, amikor a szükségszerű rendszerezés által halottá lett dolgok egy újfajta értelmezés vagy kontextus révén megelevenednek.  

A kiállítások azért nyújthatják a tárgyak megtapasztalásának a lehetőségét, mert nem a típusokat, hanem  az egyedi, egyszeri tárgyakat mutatják be. A tapasztalat a látás koncentráltsága (csak rájuk figyelünk) és  a tárgyakban rejlő történetek révén születik meg. Magukra vonják figyelmünket, biztatnak, hogy kérdezzük őket bátran. S felelnek. Így történt ez a mostani kiállítás esetében is. Beszélgetések során gyakran merül föl, hogy melyik a Déri Múzeum legnagyobb, legmegdöbbentőbb, leg… tárgya.  A választ keresve a muzeológusok és a gyűjteménykezelők elkezdtek kutakodni a raktárakban és egyszer csak azt vették észre, hogy megszólítják őket a tárgyak. Annyi tárgy lett hirtelen érdekes, hogy kiállítva nem fértek volna be a múzeum időszaki kiállítóterébe. Így végül a tárgy által színre vitt emberi kapcsolat döntött, vagyis a személyes elköteleződés. A kiállításon látható tárgyak tehát vállaltan szubjektív válogatás révén lettek a kiállítva. S ez rendjén is van így, nemcsak azért mert egy jó tárgy ellenáll a tipológiai vagy stiláris besorolásnak, hanem azért is, mert a tárgyak nem önmagukban, hanem az emberhez kapcsolódva válhatnak a kultúra részévé, sőt alakítójává. A tárgyak lázadása arra int bennünket, hogy soha ne higgyünk annak, aki azt mondja, uralni, rendezni tudja a világot.  A sokszínűség az élet és a kultúra alapja.