A polgárosodó Debrecen
A városkép változása
A 18. század végére a gazdasági élet irányítását kezükben tartó kereskedőcsaládok a város vezetésében is meghatározó szerepet kaptak. Kialakulóban volt az új társadalmi elit, amely már a nagyvárosi polgárságot tekintette mintának. Az új városkép kialakításában meghatározó szerepük volt a külföldről érkezett építőmestereknek. A 19. század első felében épült fel a Nagytemplom, a Református Kollégium és a Városháza is.
A nagyerdei Fürdőház mint a társasági élet színtere
A természetes vizekben szűkölködő Debrecenben van Közép-Európa egyik legszebb gyógyfürdője, amelyet fák és virágok ölelnek körül. Története közel kétszáz évre nyúlik vissza, az állandóságot hirdetve ma is áll az egyszerűségében is gyönyörű, klasszicista stílusú épület, a régi Fürdőház, a mai Vigadó. Debrecen 1820-ban vette először fontolóra a „Feredőház” építésének tervét, amely 1826-ban készült el.
Polgári szalon
A polgárosodó Debrecen képét, hangulatát értékes műtárgyak jelenítik meg a látogatók előtt. Akad itt empire stílusú, porcelán berakással díszített cserépkályha, írószekrények, köztük egy urna alakú, amely formája, díszítése és egyedisége miatt a gyűjtemény egyik legértékesebb darabja. Láthatunk emellett pergamen és bőrkeretbe foglalt tükröt, szekrényórát, gyöngyház markolatú, vésett oroszlánfejben végződő díszmagyar kardot, de színes, rózsás gyöngyfüzérrel ékített üvegpoharat is.

Jegyárak
| Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 2.800 Ft/fő |
| Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1.400 Ft/fő |
| 6 éven aluliaknak | Ingyenes |
| 70 év felettieknek | Ingyenes |
| Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 7.000 Ft /család |
| Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 1.600 Ft/fő |
| Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 800 Ft/fő |
| Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 4.000 Ft /család |
| Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf | |
| Fényjátékkal kísért tárlatvezetés Munkácsy Terem | Belépőjegy +1.000 Ft/fő |
| Alkalmi fotózás Kisebb csoportok, párok fotózási lehetősége a Déri Múzeumban. Helyszínek: Előtér, Kupola, a Munkácsy Teremhez vezető két lépcsősor. Kizárólag nyitva tartási időben, maximum 1 óra hosszáig tarthat. Bejelentkezés: előtte min. 2 héttel (+36 20 499-9484) | 20.000 Ft /alkalom |
| Hátizsákos program Egyiptomi, japán | Belépőjegy + 1.400 Ft /hátizsák |
| Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 10.000 Ft /csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 20 499-9484