Trianoni karácsony 3. – Sisi-kultusz képeslapokon

A karácsonyi filmek egyik állandó kínálata a Romy Schneider főszereplésével készült Sissi-trilógia, ugyanis a bajor származású hercegnő 1837. december 24-én, Szenteste született. Talán részben ennek köszönhető, hogy napjainkban is igen élénk érdeklődés övezi az egykori magyar királyné alakját. Legendás szépsége, romantikus regényekbe illő sorsa, tragédiái, a magyarok iránt érzett kötődése ugyanúgy foglalkoztatta, foglalkoztatja a történészt, az írót és az átlagembert, miként „különcségei”, a szabadságvágya, a makacssága és „menekülései”. Nem véletlen, hogy a látogatók körében az egyik kedvelt tárgy a HATÁr-sorSOK kiállítás Boldog békeidők egységében látható korabeli olló, amelynek egyik fogója felett stilizált Sisi-portré látható. Az egység többek között az uralkodói kultuszt, vagyis Ferenc Józsefhez fűződő viszonyt kívánja bemutatni, hiszen az uralkodó az 1848–49-es szabadságharc és forradalom leverése miatt, az azt követő megtorlások és önkényuralmi törekvések miatt kezdetben gyűlölt személy volt. A kiegyezést követően az idő előrehaladtával viszont a magyar társadalom nagy része megbékélt az uralkodóval, és a századfordulón az idősödő király egyre inkább a nemzeti kánon részévé vált, nagy ellenfele, Kossuth Lajos mellett. Ebben szerepe volt feleségének, Erzsébet királynénak, azaz Sisinek, valamint a tragikus családi eseményeknek is.

Közismert tény, hogy a szabadabb légkörből érkező Wittelsbach-i hercegnő nehezen viselte a bécsi udvar merev formalitásait, ahová a Ferenc Józseffel kötött házassága révén került be. A 23. születésnapját ünneplő ifjú császár 1853 augusztusában ismerkedett meg Ischl-ben az alig 15 éves Erzsébettel, néhány nappal később megtörtént a lánykérés is. Valódi vonzalom volt közöttük, a házasságuk első évei és a kiegyezés időszaka boldogan telt. Négy gyermekük született, három lány és egy fiú, a legidősebb lányuk, Zsófia gyerekkorában elhunyt. A kezdeti boldogság hamar elillant, az uralkodót lekötötték a bel- és külpolitikai gondok, míg Erzsébetet az udvar, különösen Ferenc József anyja, Zsófia hercegnő nehezen fogadta el annak fiatal kora, eltérő jelleme és neveltetése miatt, akitől a gyerekek nevelését is elvették. Sisit az anyósával való harc felőrölte, szeszélyessé tette. Később a fiatal császárné felnőtt és öntudatossá vált, s sikerült elérnie, hogy a gyerekeiről ő maga gondoskodjon. 

A bajor hercegnő magyarokkal való kapcsolata legendássá vált. Az 1867-es kiegyezésben közvetítő szerepet játszott, igyekezett elérni, hogy férje meghallgassa a magyarokat, s elinduljon a két fél között az egyezkedés. A kiegyezés időszakában fogant meg, s született meg legkisebb lányuk, Mária Valéria, akit „magyar gyermekként” emlegettek. Hosszú idők óta ő volt az első, aki hatalmon lévő uralkodó gyerekeként született magyar földön. Ferenc József és felesége magyar uralkodóvá való koronázásakor kapták meg a gödöllői kastélyt ajándékba. A kastély Erzsébet szívének kedves volt, itt szabadnak érezhette magát, zavartalanul hódolhatott kedvteléseinek, a lovaglásnak és vadászatnak, melyekben kitűnt tehetségével a korabeli források szerint. Ugyancsak elismerően nyilatkoztak Sisi magyar nyelvtudásáról, amely hosszú évek alatt sem kopott el: „csodálkozásomnak adtam kifejezést, hogy őfelsége, ámbár most ritkán tartózkodik közöttünk, még mindig oly szépen és folyékonyan beszél magyarul, őexcellenciája [báró Nopcsa főudvarmester] azt válaszolta: – Ezen nincs mit csodálni! A királyné Mária Valéria főhercegnővel folyvást magyarul beszél, ha pedig a felségek maguk közt vannak, köztük is mindig magyar nyelven foly’ a társalgás.” (Falk Miksa, 41.) Hogy miért rokonszenvezett a magyar néppel? A kutatások szerint ebben sok tényező szerepet játszott: benne volt a bécsi udvarral való szembeszegülés, az őszinte szimpátia és megértés a magyarok sorsa iránt, a szabadabb élet reménye és a kapott fogadtatás, valamint kedves társalkodónője, barátnője Ferenczy Ida „befolyása”. Sisi Falk Miksától tanult meg magyarul, Horváth Mihálytól vett történelem leckéket, jó kapcsolatot ápolt Deák Ferenccel és a szerelmének tartott Andrássy Gyulával. Talán az egyik legfoglalkoztatottabb kérdés a gróf és a hercegnő állítólagos viszonya, mely a filmekben is megjelent. A történészek is utánajártak kettejük kapcsolatának, az összegyűjtött források alapján csipkelődő, könnyed hangvételű, ugyanakkor komoly, szoros barátság képe bontakozik ki, amely főként levelezésben bontakozott ki. Nem tagadják a vonzalom jelenlétét, viszont meggyőzően bebizonyították, hogy a királyné és a politikus alig töltött el időt kettesben, egymás társaságában. 

A kiegyezést követően Sisi egyre inkább elvonultan élt, ám szükség idején betöltötte szerepét, és eleget tett kötelességeinek, segítette férjét. Fiuk, Rudolf 1889-ben öngyilkos lett, amely mindkettőjüket megviselte – a császár- és királynét innentől kezdve csak gyászruhában lehetett látni. Majd 10 évvel később, 1898-ban Erzsébet merénylet áldozata lett, amellyel Ferenc József úgy érezte, hogy „őt semmitől sem kímélte meg a sors”. Szintén sorscsapásnak érezte a magyar társadalom szeretett királynéjának elvesztését, akit halála után valóságos kultusz övezett. Már életében megjelentek azok a mondák, amelyek Sisi magyarszeretetéről és jótékonykodásairól meséltek. Ezeket különböző kalendáriumokban és díszalbumokban jelentették meg, többnyire az 1848–49-es történelmi emlékezettel és a kiegyezéssel kapcsolatosak. Temetése után szoborállítási és névadási mozgalom indult meg, közterek viselték az elhunyt királyné nevét és szobrát, intézmények, hidak, parkok és egyéb területek vették fel az Erzsébet nevet – nemcsak Magyarországon, hanem egész Európ-szerte. Halálának közelgő 10. évfordulójának alkalmából pedig megfogalmazódott egy emlékmúzeum gondolata, amelyhez közvetlenül az uralkodótól kértek hozzájárulást. A kultuszhely anyagának összeállításában (a királyné használati tárgyainak kiválogatásában és rendelkezésére bocsátásában) részt vettek Sisi lányai és a legkedvesebb udvarhölgye és barátnője, Ferenczy Ida. Emellett a Magyar Nemzeti Múzeumból is összegyűjtötték a királyné személyével kapcsolatos tárgyakat. További adományok is gyarapították a kiállítás anyagát. Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a budai várpalotában nyitotta meg kapuit 1908. január 15-én. A látogatókat Sisiről készült képzőművészeti alkotások (szobrok, festmények, plakettek...), felvételek, személyes tárgyai, levelezései és egyéb személyéhez köthető ereklyetárgyak, albumok fogadták. Az intézmény anyaga 1947-es fennállásáig folyamatosan gyarapodott. Az összegyűjtött tárgyi anyag közül akadt, ami megsemmisült, de többsége megmaradt, napjainkban nagyrészt az országos közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár…) és a gödöllői Királyi Kastély Erzsébet királyné kiállításában találhatók és láthatók.

Az Emlékmúzeum történetében egy debreceni szál is fellelhető Löfkovits Artúr személyében, aki tekintélyes képeslapgyűjteménnyel járult hozzá a kiállításhoz. Az egykori órásmester és ékszerész Nagyváradon született, Debrecenben végezte középfokú tanulmányait és sajátította el a szakmát. Hamarosan megnyitotta üzletét a Piac utcán, amelyről Szabó Lőrinc is megemlékezett Debrecenben című versében, „…egy bolt felett cégtáblát láttam és/ rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész”,/ arany betűket... Megnéztem megint:/ Ó-R-I-Á-S?... Az!... Istenem!... Eszerint,/ gyúltam ki, itt egy Óriás lakik,/ s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!…” Tehetségének és házasságának köszönhetően jelentős kapcsolatokat épített ki ország- és Európa szerte az üzleti és kulturális életben, amelyek segítették gyűjtői tevékenységében is. Tagja volt a Debreceni Műpártoló Egyesületnek, nevéhez köthető Kaba határában lévő népvándorlás-kori temető sírjainak feltárása is. Támogatta a városi közgyűjtemény ügyét, felajánlásának köszönhetően nyitotta meg kapuit 1905-ben a Városi Múzeum, melynek első igazgatója lett. 

1909-ben megbízást kapott báró Szalay Imrétől, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójától egy 200 darabból álló, Erzsébet királynéra vonatkozó levelezőlap-gyűjtemény megvásárlására az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum számára. Az eladó László Imre újfehértói földbirtokos volt, aki 1200 koronáért kívánta gyűjteményét értékesíteni. Löfkovitsnak sikerült felére csökkenteni a vételárat, melyet saját pénzből fedezett. Sőt mindezt kiegészítette újabb darabokkal saját költségen és hosszas utánajárással – két év alatt 1800 darabosra egészítette ki a képeslapgyűjteményt. A munkát először Erzsébet királyné életrajzának gondos tanulmányozásával kezdte, s azt követően: „úgy Ausztria, mint Bajorország és Magyarország minden helyiségeinek postahivatalába hol a királyné életében megfordult vagy hol elnevezett intézmények vannak 5-5 koronát utaltam /Mk is/ azon kéréssel, hogy ha ott kapható képes levelezőlap a királynéval kapcsolatban, abból küldjenek nekem 4-4 példányt. Ugyanily utalványok mentek megfelelő helyre külföldre is.” (Löfkovits Artúr naplója) Emellett felvette a kapcsolatot lapkiadókkal, budapesti, bécsi, müncheni, grazi lapokkal és gyűjtéssel foglalkozó szaklapokkal, képkereskedőkkel, bejárta a fentebb említett városok trafikjait és papírkereskedőit. Sőt maga gondoskodott a lapok kiállításáról és installálásáról, a bécsi híres műasztalos céget, a Porois et Fix-et kérte meg egy „tartvány” elkészítésére. Egy praktikus, mahagóni szekrény készült el, amelyben üveg alatt lapozható volt az album. Tevékenységéért az uralkodó 1912-ben Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.

Az összegyűjtött levelezőlapokból 1200 került az Emlékmúzeumba – amely sajnos megsemmisült –, a maradék a Városi Múzeum, később a Déri Múzeum gyűjteményének része lett. A leltárkönyvi feljegyzések szerint a képeslapok a következőképp csoportosíthatók: „őfelsége a királyné mellképben, fél és egész alakban, lovon, férjével, I. Ferenc József őfelségével, csoportban. Halála, temetése és a miatta viselt gyász kifejezése, magyarországi és külföldi szobrok, magyarországi és külföldi királyi lakások, róla elnevezett utcák, terek, hidak, parkok.., stb. hazánkból és külföldről”. Ez is jelzi, mennyire erős volt az egykori királyné kultusza, még a kisebb községekben is fellelhetjük nyomát. A lapok között sok duplum található. Viszont akadnak olyanok, melyek ugyanazt ábrázolják, csak más formában, például fekete-fehérben vagy színezettként, közelebbi vagy távolabbi felvételből, kisebb vagy nagyobb képkivágással szerepel az adott kép. A litografált képeslapok többsége fénykép alapján készült, míg a Sisit megjelenítő lapok némelyikének eredetije egy őt ábrázoló festmény. A portré képeslapok az egykori magyar királynét különféle életkorban és élethelyzetben mutatják meg: láthatjuk a fiatal és idős Erzsébetet, egyaránt megjelenik Ausztria császárnéjaként és magyar királynéként. Bensőségesebb hatásúak a férjével, illetve a gyerekeivel együtt készült képek, ugyancsak Sisi magánéletébe enged beláttatni a kutyusaival és lovaival való közös felvételek. A lapok többsége idealizált alakként jeleníti meg a néhai bajor hercegnőt, ez különösen a temetésével és kultuszával, valamint a gyásszal kapcsolatos képeken tűnik fel. Ugyanis halála után II. Szent Erzsébetként, Magyarország oltalmazójaként kezdtek tekinteni a mártírhalált halt királynéra. Számos párhuzamot vontak Árpád-házi Szent Erzsébet és a Wittelsbachi Erzsébet között – sőt egyes források szerint közvetlen rokoni kapcsolat is kimutatható a két hölgy között. 

A sorozat zárásával ezúton kívánunk valamennyi látogatónknak és olvasónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet.

Váradi Katalin

történész-muzeológus

Felhasznált irodalom:

• Brigitte Harmann: Erzsébet királyné. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2008.
• Falk Miksa: Erzsébet királynéról visszaemlékezések. Új kiadás a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótár képeivel és fotóival. Budapest, Szépmíves, 2016.
• Hitseker Mária (szerk.): Erzsébet királyné emlékezete képeslapokon. Budapest, Kossuth Kiadó, 2007.
• Landgraf Ildikó: Erzsébet, a magyarok királynéja – második Szent Erzsébet. In: Barna Gábor (szerk.): A szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Közép-Európában: a magyar szentek tisztelete. Szegedi vallási néprajzi könyvtár 8. Szeged, Néprajzi Tanszék, 2001. 109–127.
• Löfkovits Artúr naplója. Kézirat, Déri Múzeum, Történeti Gyűjtemény.
• Sőregi János: Löfkovits Arthur (1863-1935). A Debreceni Múzeumbarátok Köre kiadványai 2.sz. Debrecen, 1936.
• Szabó Lőrinc: Debrecenben – Tücsökzene c. verseskötet. https://mek.oszk.hu/01000/01068/01068.htm
• Vér Eszter Virág: Egy elfeledett kultuszhely: az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. In: Szvitek Róbert József (szerk.): Folia Historica 26. A Magyar Nemzeti Múzeum történeti évkönyve 2008–2009. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum. 5–35.