Regisztráció
HU EN
FőoldalHírek„Nézz ránk, Ady Endre!" - Trianon és Debrecen

„Nézz ránk, Ady Endre!" - Trianon és Debrecen

„Nézz ránk, Ady Endre!" - Trianon és Debrecen
A Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, Lakner Lajos : „Nézz ránk, Ady Endre" című kötete Trianon és Debrecen kapcsolatát dolgozza fel.

A könyv első tanulmánya Trianon hosszú távú hatását mutatja be Debrecen történetében. A történet a századfordulón indult, amikor megszületett a „Nagy-Debrecen” gondolata, amely a város kulturális regionális központtá fejlesztését és egyetem felállítását vizionálta. Szerepet szánt Debrecennek az erdélyi magyarság nemzetiségekkel szembeni megerősítésében is. Az elképzelés ekkor azonban csak álom maradt. A gondolat az 1920-as években merült fel újra, amelyet legerőteljesebben Klebelsberg  Kuno kultuszminiszter fogalmazott meg 1927-ben. Az évtized végén Magoss György és Vásáry István polgármestersége alatt nagy ívű fejlődés kezdődött a „Nagydebrecen” koncepció beteljesítésére. A kötet másik tanulmánya debreceni költők revizionista verseit mutatja be. Debrecenben két antológia is megjelent annak érdekében, hogy az ünnepségeken olyan versek szerepeljenek, melyek az akkori Magyarország helyzetére reagálnak. A kötet harmadik fejezetében válogatás található e versekből, végül pedig a költők rövid életrajzával ismerkedhetünk meg.
 

 A kötet megjelenését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. 

Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából

 

A Déri Múzeum állandó irodalmi kiállítása nem Debrecen irodalomtörténetét mutatja be, hanem néhány, jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki. Egyrészt azért mert ötszáz év történetét nem tudjuk tárgyak segítségével bemutatni – a kéziratokról, dokumentumokról és ábrázolásokról készült másolatok nem adnának többet egy könyvnél –, másrészt az ilyen hosszú időszak alatt fölhalmozódó információkat, adatokat a közönség nem tudná befogadni. Tovább

2021. február 3.

Kövess minket:

YouTube
Feliratkozás hírlvélre
Debreceni Irodalom Háza - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
Debrecen, Péterfia u. 28.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori
készítette: WebDeb.hu