A fizetés módja: készpénz vagy bankkártyás fizetés. SZÉP kártyát, utalványt nem fogadunk el.
1862-ben a Vasárnapi Újság hasábjain jelent meg Jókai Mórnak a nemzeti eledeleinkről szóló cikke. Jókai felteszi a kérdést: „Miért ne lehetne nekünk egy tisztán magyar szakácskönyvünk, mely azon ételek készítésmódját adná elő, amik éppen népünk kedvencei, s amiket a magyar gazdasszonyok tudnak ugyan, de a magyar szakácskönyvek nem ismernek. Majd minden vidéknek van ily kedvenc eledele, amit csak ott tudnak jól készíteni, ami után a külföldre jutott magyar ember visszasóhajtozik, és amik valóban nekünk valók, és jó ízűek.” Ennek a szakácskönyvnek a megjelenéséig több mint másfél évszázadot kellett várni. Ács Bori, gasztroíró vállalkozott arra, a kihívásokkal teli feladatra, hogy összegyűjti, és megfőzi a Jókai által legfontosabbnak tartott közel 40 étel receptjét. Többek között olyan magyar ételeket, mint a bálmos, a csiramálé, a görheny, a katakönyöke és a czibere.
A Debreceni Irodalom Házában október 13-án 14.00-tól, a vasárnapi ebédet követően a szerzővel az Elfelejtett magyar konyha című kötetéről beszélgetünk. A gasztronómiai múltidéző során szóba kerülnek a Jókai által kiemelt debreceni különleges étkek, a debreceni borsoska, a debreceni magyar kolbász és külön kiemelt figyelmet kap a debreceni vásárok közkedvelt étele, a debreceni fonatos fánk. A fonatos sütés mibenlétéről, történetéről egy mini tárlat is betekintést nyújt majd a Jókai másKÉPp című időszaki kiállításban. A beszélgetést követően pedig a nagyérdemű közönség megkóstolhatja a méltán híres debreceni fonatos fánkot és sok egyéb finomságot a Derce Művek kézműves pékség jóvoltából.
2024. október 13. (vasárnap) 14.00
A Múzeumok Őszi Fesztiválja programja
Helyszín: Debreceni Irodalom Háza
A program ingyenes!
Teljes árú belépőjegy | 1.000 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 500 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | ingyenes |
70 év felettieknek | ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 2.000 Ft/család |
Tárlatvezetés | 5.000 Ft/csoport |
A fizetés módja: készpénz vagy bankkártyás fizetés. SZÉP kártyát, utalványt nem fogadunk el.