Debrecen, Déri Múzeum, 2015
1908. július 8-án három fiatalember indult el Párizsba. Bodor Aladár költő-újságíró Erdélyből, Baja Mihály református lelkész Losoncról és Oláh Gábor költő Debrecenből.
Közülük a legizgatottabb minden bizonnyal Oláh volt, hiszen már régóta készült a francia fővárosba. Két társa nem sokkal az utazás előtt döntötte el, hogy csatlakoznak hozzá, ő azonban már hónapokkal korábban nagy várakozással tekintett az út elé. "Párizstól valami különöset várok..." - írta egyik költőtársának. Lelkesedése részben belesimult abba a Párizs-mániába, ami az akkori magyar irodalmi-művészeti életet jellemezte.
Ugyanakkor valami más, valami elementárisabb is hajtotta: megtapasztalni az életet. Bármilyen különös is a legfőbb mozgatója az élet utáni vágya volt: "...parlagon hagyott lelkem úgy sóvárogta az Életet, mint a zsoltárbeli szarvas a szép híves patakot". A református zsoltár-allúzióból vágya elementáris erejére és várakozása nem földi mércével mérhető mértékére következtethetünk.
Vajon sikerült-e a vállalkozása? Vagy inkább gyötrő vágyat keltett benne valami más élet után?