Regisztráció
HU EN
FőoldalHírekA szövegértelmezés mibenléte, az irodalomtanítás innovációja

A szövegértelmezés mibenléte, az irodalomtanítás innovációja

A program során, mely a pandémia miatt online formában valósult meg a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének két egyetemi adjunktusát, Dr. Baranyai Norbertet és Dr. Bodrogi Ferenc Mátét kértük fel két gondolatkör, a szövegértelmezés mibenléte és az irodalomtanítás innovációjának megvitatására.

A beszélgetés során olyan gondolatgócok merültek fel, mint az irodalomtanítás lehetséges céljai és tendenciái, mely során taglaltuk a műértelmezés és műélvezet dilemmájához kapcsolódó aktuális és alapvető szakirodalmakat is. Szóba kerültek emellett a lehetséges szövegértelmezői metódusok, a jellemző hallgatói mintázatok az egyetemi tanárképzésben, továbbá, milyen módszertan, elméleti iskolák alapján közelíthetünk a szöveg értelmezéséhez. Taglaltuk a tanítandó irodalmi törzsanyag összekapcsolhatóságának lehetőségeit különféle mediális feldolgozásokkal, illetve a kortárs és populáris távlat mozgósíthatóságát. A beszélgetés egyik központi gondolatköre volt a kortárs magyar irodalom és a populáris irodalom tanításának lehetőségei, végül pedig szó esett arról, mely fórumokon találhatnak a tanárok szakmai, szövegértést támogató anyagokra. A beszélgetés célja az volt, hogy segítsük a pedagógusok oktató, nevelő munkájukat s egyszersmind párbeszédet kezdeményezzünk az egyetem, a középoktatási intézmények és a múzeum között. 

 

 

Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából

 

A Déri Múzeum állandó irodalmi kiállítása nem Debrecen irodalomtörténetét mutatja be, hanem néhány, jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki. Egyrészt azért mert ötszáz év történetét nem tudjuk tárgyak segítségével bemutatni – a kéziratokról, dokumentumokról és ábrázolásokról készült másolatok nem adnának többet egy könyvnél –, másrészt az ilyen hosszú időszak alatt fölhalmozódó információkat, adatokat a közönség nem tudná befogadni. Tovább

2020. november 13.

Kövess minket:

YouTube
Feliratkozás hírlvélre
Debreceni Irodalom Háza - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
Debrecen, Péterfia u. 28.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori
készítette: WebDeb.hu