„BOGARAS” MUZEOLÓGUSOK

„BOGARAS” MUZEOLÓGUSOK

Kamarakiállítás Ötvös János (1911—1991) és Lovas Márton Levente (1944—2022) biológusok, a Déri Múzeum egykori munkatársai emlékére 

Helyszín: Déri Múzeum, Kávézó

„BOGARAS” MUZEOLÓGUSOK

Ötvös János (1911–1991) és Lovas Márton Levente (1944–2022)

biológusok, egykori múzeumi munkatársaink máig velünk élő emlékezete

A honi közvélekedésben régi, jól bevett szokás úgy hivatkozni (és gondolni) a muzeológusokra, mintha azok afféle különc és ritkaságszámba menő csodabogarak lennének, akik önként visszavonulva szent tudományuk patinás elefántcsonttornyába, mindenféle különös és sokak számára teljességgel érthetetlen, homályos dolgokat művelnek a távolodó múlt szertefoszló emlékeit őrző múzeumok ódon falai mögött. A helyzet éppenséggel az, hogy aki ilyen vagy ehhez hasonló képet alkotott magában a múzeumi gyűjtemények sokszor „láthatatlan” szakdolgozóiról, nem áll teljesen távol a valóságtól. A muzeológusok többsége ugyanis „mániákus”, ám nem a szó orvosi, patológiás értelmében. Némileg enyhébb kifejezéssel megszállottaknak is nevezhetnénk őket, hiszen a rájuk bízott műtárgyak és szakkönyvek garmadája által körülvéve nap mint nap lelkesen, szenvedélyesen vetik bele magukat imádott diszciplínájuk rejtelmeibe, s a hozzájuk tartozó gyűjtemények nem egyszer kibogozhatatlannak tűnő labirintjába.

Hasonlóan az ország más nagy múltú közgyűjteményeihez, a cívisváros múzeumában is több „csodabogár” tevékenykedett az idők során. A legelső – még a Városi Múzeumban – természetesen Zoltai Lajos (1861–1939) lokálpatrióta helytörténész volt, akit később sok másik „nagy alak” követett, immár a Déri Frigyes (1852–1924) által alapított múzeumban, s a legkülönfélébb szakterületeken. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden múzeumi alapgyűjteménynek megvoltak a maga doyenjei, akik méltán írták be nevüket a debreceni muzeológia öreg krónikáskönyvébe és a Déri Múzeum dicső, közel százesztendős történetébe. A múzeumi naturáliarészlegnek két ilyen nagyhatású, kiemelkedő formátumú és hosszabb távlatokban is gyűjteményformáló munkatársa volt: Ötvös János (1911–1991) és Lovas Márton Levente (1944–2022). Mindketten kivételes biológusok és szorgalmas gyűjtők voltak, akik szinte rajongva szerették a természetet, a szülőföldjüket (a Tiszántúlt) és választott hivatásukat, az élettudományi muzeológiát. A szakmai berkeken belül inkább pozitív kicsengésű „bogaras” jelzőt is bőven kiérdemelték, már csak azért is, mert ők entomológiával, vagyis tudományos rovartannal (is) foglalkoztak. 

Ötvös János és Lovas Márton Levente városunkban összefutó életvonala egymástól nagyon eltérő ívet járt be, mire Debrecenben végre találkozott a két pálya 1971-ben. A régi cívis gyökerekkel bíró Ötvös János előbb református teológusnak, a hajdúböszörményi református lelkészi családból származó Lovas Márton Levente pedig kémikusnak, pontosabban gyógyszervegyésznek készült a Biogalban. Az idővel mindkettőjükben felerősödött élettudományi érdeklődés, valamint különféle egzisztenciális okok és személyes sorstragédiák a makrobiológia művelése felé irányította őket. A teológiai doktorátussal rendelkező Ötvös János református kollégiumi könyvtárosi állását, a mecseki coleopterák (bogarak) témakörében doktorált Lovas Márton Levente pedig bontakozó pécsi múzeumi praxisát adta fel a Déri Múzeum és Dankó Imre (1922–2008) igazgató invitálására. Ettől kezdve – lényegében halálukig – a debreceni múzeum természettudományi osztályán dolgoztak, közösen alakítva ki a naturáliagyűjtemények ma is fennálló rendjét, alapjait, nagyobb egységeit. Szinte minden mineralógiai, mikológiai, botanikai és zoológiai tárgycsoport, ami ezt a kollekcióegyüttest országos koordinátarendszerbe helyezte, nekik, vagyis kettőjüknek köszönhető. Az 1970-es évek elejétől rendszeres, szisztematikus és tudatosan megszervezett gyűjtőutakat vezettek Hajdú-Bihar vármegye különböző területeire, a Dél-Nyírségtől a Tisza vonaláig, a Hortobágytól a bihari szikesekig és a Sárrétekig. A változatos biotópokat akkurátusan feldolgozó szakmai utakat gyalogosan, biciklivel, Jawa motorkerékpárral, Trabant személygépkocsival és múzeumi Nysa szolgálati autóval tették meg. Exkurzióik emlékeit értékes tanulmányok sora és példásan összeállított múzeumi gyűjtemények őrzik. Az alföldi tájak és a szűkebb pátria (Debrecen környéke) természeti rekvizitumai mellett leginkább a Kárpát-medence naturális területei vonzották őket. Ötvös János a fenséges kárpáti havasok, Lovas Márton Levente pedig a „Kék Adria”, közelebbről a Quarnero szerelmese volt. Kis kiállításunkkal e két „bogaras” muzeológus – néhai kedves munkatársaink – szakmai sokoldalúságát, gyűjtői példamutatását és rokonszenves emberi vonásait kívántuk felidézni.