Regisztráció
HU EN
FőoldalHírekTörténelem napról napra - Debrecen 1956 - október 23., kedd, Budapest és a nagyvilág - október 23.

Történelem napról napra - Debrecen 1956 - október 23., kedd, Budapest és a nagyvilág - október 23.

Nemzeti ünnepünk tiszteletére október 23-tól november 4-ig azt idézzük fel, mi történt városunkban, s milyen események zajlottak a fővárosban és a nagyvilágban azokon a sorsfordító napokon.

Debrecen 1956 - október 23., kedd

 

Délelőtt a Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének egyik tantermében a hallgatók összeállították húsz pontból álló követeléseiket. Az egyetem előtti téren 11 óra körül felolvasták az összegyűlt egyetemistáknak, majd elhatározták, hogy a Perényi utcai MDP-székházhoz vonulnak. Az épület előtt Görbe János színművész elszavalta Petőfi Sándor: A nép nevében című versét. A Perényi utcánál csatlakoztak a felvonulókhoz a város középiskolásai és számos debreceni polgár is. A pártbizottság épületében tárgyalások kezdődtek a megye és Debrecen vezetőivel. A továbbvonuló tömeghez a Járműjavító munkásai is csatlakoztak. Délután megjelent a Néplap rendkívüli kiadása a 20 ponttal.

 

A Kossuth utcán délután eldördült a forradalom első sortüze! Gorzsás András és Ács Zoltán a helyszínen meghalt, a sebesültek közül később Ádám Mihály is életét vesztette.

 

Budapest és a nagyvilág - október 23. kedd 

 

15 órakor a Petőfi-, majd a Bem-szobornál elhangzott az egyetemisták tizenhat pontos határozata és a Magyar Írók Szövetségének kiáltványa. A kétszázezer főre duzzadt demonstráló tömeg az Országház elé indult.

 

Megszületett a forradalom szimbóluma: a nemzetiszínű zászlóból kivágták, kitépték a szovjet mintára készített Rákosi-címert.

 

18 óra után a néphadsereg és az ÁVH egységeit országosan riadókészültségbe helyezték.

 

A Rádió épületénél fegyveres harc bontakozott ki.

 

Fél tíz után néhány perccel sikerült ledönteni a Sztálin-szobrot.

 

21 óra után Moszkvában Hruscsov javasolta a szovjet csapatok bevonulását Budapestre. A KGB elnökét, Ivan Szerovot Budapestre küldték. Szokolovszkij vezérkari főnök utasítására a Különleges Hadtest egyik hadosztálya megindult Pest felé, egy másik pedig a magyar–osztrák határ lezárását kapta feladatul.

 

 

 

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

2024. október 22.

Kövess minket:

YouTube
Feliratkozás hírlvélre
Debreceni Irodalom Háza - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
Debrecen, Péterfia u. 28.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!azahmoladori
készítette: WebDeb.hu