HU EN
FőoldalKiállítások„A Kagán lovasa” -című régészeti vándorkiállítás ismertetője

„A Kagán lovasa” -című régészeti vándorkiállítás ismertetője

„A Kagán lovasa” -című régészeti vándorkiállítás ismertetője
A 2017 tavaszán, Derecske határában feltárt kora avar kori harcos sírjának legnagyobb jelentősége, hogy az elhunyt alatt, a koporsó alján egy teljes lamellás páncél került elő bolygatatlan állapotban.

Az eddig feltárt avar sírokból csak páncélrészletek, általában néhány lamella került elő. Abból a néhány temetkezésből pedig, ahol a bennük talált lamellák száma teljes páncélra utal, a korabeli vagy újkori bolygatás, vagy a nem szakszerű (régész jelenlétében történt) feltárás miatt a bennük lévő páncélleletek részben vagy egészen elpusztultak, elvesztek. A derecskei páncél további jelentősége, hogy nem csak egy törzspáncélról van szó, hanem teljes, a combokat és vállakat fedő vértezetről is. A páncél – a csontvázzal és több melléklettel együtt – in situ helyzetben került felszedésre a sírból, melynek köszönhetően a restaurátor műhelyben, ideális megfigyelési körülmények között lehetett, részletekbe menően vizsgálni, dokumentálni és konzerválni, restaurálni a leletegyüttest. Az in situ felszedésnek köszönhető, hogy mind a páncélhoz mind a viselethez, egyéb használati tárgyakhoz köthető szerves maradványokat (bőr, textil, fa) is meg lehetett figyelni, egy részét konzerválni, illetve a talajkörülmények miatt szinte teljesen megsemmisült övveretek egy részét is sikerült megmenteni. 

A derecskei harcos páncélja az első olyan lammellás vért, mely teljesnek mondható, szakember tárta fel bolygatatlan állapotban, és eredeti helyzetben lett felszedve és kivételesen idő, megfelelő szakember és anyagi háttér is rendelkezésre állt a leletanyag kutatásához, rekonstruálásához. Mindezeknek köszönhetően a restaurálás során a vért alkotóelemeiről, szerkezetéről számos olyan megállapítást lehetett tenni, mely alapján a lehető leghitelesebben rekonstruálhatók a kora avar kori lamellás páncélok.

 

A kiállítás fő látványeleme egy olyan teljes életnagyságú (’hiperrealisztikus’) rekonstrukció, mely bemutatja a látogatónak a sírban talált valamennyi leletet, a lovast és természetesen a lovát is.

 

A tárlat kiegészítéseként a nagyméretű vetítőfelületeken megtekinthetik a látogatók a feltárás fotói mellett, az Kagán lovasának elképzelt, megfilmesített temetési szertartását is. Továbbá kiegészítést nyert a tárlat egy olyan audio rendszerrel is, melyben maga a lovas mondja el életének történetét. A számítógéppel időzített hanganyag 8 percenként automatikusan elindul. A teremőr, csoport érkezése esetén bármikor elindíthatja magyar, vagy angol nyelven.


Készítette:

Balogh Csaba

Hága Tamara Katalin

 

Galéria megtekintése:

 

Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából

 

A Déri Múzeum állandó irodalmi kiállítása nem Debrecen irodalomtörténetét mutatja be, hanem néhány, jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki. Egyrészt azért mert ötszáz év történetét nem tudjuk tárgyak segítségével bemutatni – a kéziratokról, dokumentumokról és ábrázolásokról készült másolatok nem adnának többet egy könyvnél –, másrészt az ilyen hosszú időszak alatt fölhalmozódó információkat, adatokat a közönség nem tudná befogadni. Tovább

Kövess minket:

YouTube
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum Régészeti Tár - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu